Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Megemlékezés dr. Tamás Károly volt országgyűlési képviselő haláláról - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1013 Ami pedig a tisztelt frakcióvezetőhelyettes asszony napirend előtti hozzászólását illeti, valóban azt kell mondani, hogy Borsod megyében az elmúlt nyolc évben a közbiztonság nagyon sok településen megszűnt. (14.00) E ngedjék meg, hogy hadd emlékeztessem a tisztelt Házat Sajóbábony szocialista polgármesterének beadványára, amely az akkori házelnökhöz szólt, amelyet megtárgyalt az alkotmányügyi bizottság, a honvédelmi és rendészeti bizottság. Ebben szigorú törvényeket kö vetelt a polgármester úr, és 900 sajóbábonyi polgár aláírásával nyomatékosította is, és azt követelte, hogy a rendőrség végre állítsa helyre a rendet Sajóbábony városában. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt két évben, ha jól emlékszem, 2008ban került beadásra. Akkor nem valósult meg, de a nemzeti együttműködés kormánya, észlelve ezt a nagyon fontos problémát és a nemzeti konzultáció során, amely - szeretném felhívni a figyelmet - Ózdon 2010. május 11én történt, a legfontosabb kérdések közé emelkedett a közbiztonság helyreállításának igénye. Ezt a kérést a kormány meghallotta, és a nemzeti együttműködés programjában ennek a megoldását megígérte. Úgy gondolom, az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó - tartja a magyar népi bölcsesség. Az elm últ hónapokban, június elején Borsod megye minden településére került rendőr, jelentősen csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. A települések nagy részén, 211 településen ebben az időszakban nem követtek el bűncselekményt Borsod megyében, ahol pedig elkövettek, ott nőtt a felderítési eredményesség. Úgy gondolom, hogy ezek a tények önmagukért beszélnek. Mi ezt a törekvést szeretnénk kiterjeszteni az ország valamennyi, bűnügyileg fertőzött településére. Az a célunk, úgy, ahogy megígértük, hogy az orszá g minden településén legyen rendőr. Szeretném bejelenteni, hogy a kormány ezt az ígéretét is megtartja, és a kormány biztosítja a rendőrség eredményes működéséhez szükséges feltételeket. Ennek keretében az elmúlt hét péntekén Pintér Sándor belügyminiszter úr a rendőrség részére új autókat adott át. Ezek nem a főnökök, nem a vezetők kényelmét szolgálják, ezek a nyomozati munka hatékonyságát, a bűnüldözési munka eredményességét segítik elő. Ezeket a gépjárműveket az illetékes megyei rendőrfőkapitányságok fog ják elosztani. Minden kapitánysághoz fog kerülni ilyen gépjármű, és ennek a költségeit a kormány vállalni fogja. Feltehetik azt a kérdést, hogy a 29 pontban szerepelt egy olyan rész, amely a gépkocsivásárlási stopot jelentette, és mégis a rendőrségre ez n em vonatkozott. Szeretném elmondani, hogy a kormány kiemelt feladatnak tartja a közbiztonság helyreállítását és az ehhez szükséges technikai feltételek biztosítását. Így lesz ez a jövőben is. A rendőrség létszámát 3500 fővel meg fogjuk emelni. Minden magya r településre fog jutni rendőr, és az állam fogja biztosítani a rendet Magyarországon a rendőrség útján. Ezt szeretném leszögezni, és ehhez kérem a tisztelt frakcióvezető asszony, a frakciók és az Országgyűlés támogatását is. Köszönöm megtisztelő figyelmük et. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gúr Nándor frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP. Parancsoljon! GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A leendő köztársasági elnöktől azt kérdezném, de nem itt, a Ház falai között, lehet, hogy más formában, hogy hogyan fog eleget tenni az alkotmánynak, hogyan fogja megvédeni az alkotmányt, ha a Házszabályt nem képes. Vagy azt mondhatom, hogy én vagyok elmar adva, én vagyok információhátrányban, hogy a Jobbik frakciója bent van a kormányban? Merthogy a viszontválasz tekintetében úgy láttam, hogy megosztották a válaszadás lehetőségét (Dr. GaudiNagy Tamás: Személyes érintettség!) , mind a ketten felvállalták ezt . Tehát valami zavarodottság van a rendszerben (Taps az MSZP soraiból. - Moraj a Fidesz soraiból.) , kedves képviselőtársaim. Azt gondolom, ezt előbbutóbb helyre kellene tenni, a