Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Megemlékezés dr. Tamás Károly volt országgyűlési képviselő haláláról - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - CSÖBÖR KATALIN (Fidesz):
1011 Meg kel lett érnünk a szocialista kormányzás alatt azt is, hogy kimondottan etnikai indíttatású gyilkosságok történjenek az országban és megyénkben. Ezeknek a szörnyű életellenes cselekményeknek mintegy hátteréül szolgált a mindennapi élet úgynevezett megélhetési bűnözése, és a helyzet lassan odáig fajult, hogy világos nappal sem engedhettük gyermekeinket az utcára Borsod megye bizonyos településein. Az egymást váltó szocialista kormányok tehetetlenül szemlélték a közbiztonság ilyen mértékű leromlását, és nyugodtan mondhatom, hogy nem sok minden történt Borsodban sem a rendőrség megerősítése érdekében. A szocialista kormányok a bűn üldözése helyett a bűnözőik mentegetésével voltak elfoglalva. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Ez nem igaz!) A rendőri állomány áll andó létszámhiánnyal küszködött, és a szolgálatot teljesítő rendőrök is többnyire a rendőrőrsükhöz voltak kötve, mivel az elavult és elégtelen számú gépjárművekbe még benzint se nagyon tudtak vásárolni vagy tudtak tankolni. Miskolcon, Borsod megye székhely én a városi önkormányzat a hiányzó rendőri erő pótlására kénytelen volt intézkedési joggal nem rendelkező városőrséget szervezni, ez azonban nem oldhatta meg a problémákat. Intézkedni ugyanis ezután is a rendőrnek kellett. Borsodban természetesen ezzel a p roblémával szorosan összefüggött a szinte mindenütt 20 százalékot meghaladó, nagyon súlyos munkanélküliségi helyzet. A FideszKDNPszövetség már a választási kampányában ígéretet tett ennek a katasztrofális helyzetnek a nagyon gyors megváltoztatására. (Zaj , közbeszólások az MSZP soraiból: De nem sikerült!) Az új kormány az egyik legsürgetőbb nemzeti ügynek tekinti a rend helyreállítását az egész országban és a megyénkben is. A rend, a biztonság ugyanis a növekedés alapja és szükséges feltétele. Akkor termés zetesen nem tudhattuk, hogy ezt a feladatot párhuzamosan kell megoldanunk a térségre zúduló, eddig még soha nem tapasztalt árvízi helyzet kezelésével. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a r endőrség kiválóan vizsgázott. Az árvíz sújtotta 26 településen a rendkívüli átcsoportosítások következtében ott volt a megfelelő számú rendőri erő, aminek következtében sehol nem történtek fosztogatások, sehol nem történtek zavargások, amelyek pedig a kata sztrófahelyzetben a világ minden területén előfordulnak. Még akkor is kijelentem ezt, ha bizonyos radikális hírforrásokon pánikkeltés céljából más is olvasható. Úgy tűnik egyébként, hogy a pánikkeltéssel és a rémhírterjesztéssel ezentúl együtt kell élnünk, lásd a felsőzsolcai tüntetést a Jobbik közeli szervezésben. Vona Gábort Felsőzsolcán senki nem látta, mert ott éppen a helyi pénzügyi elittel találkozott. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Felsőzsolcán naponta megfordulok. (Taps a Fidesz és a KDNP soraib an.) Kihasználva ezt a lehetőséget, minden ellenkező híresztelés ellenére, itt is ki kell jelentenem, hogy amint az egész térségben, úgy Felsőzsolcán is rendben folyik a rászorulók segélyezése, amit egyébként a Máltai Szeretetszolgálat vé gez teljes odaadással és szervezéssel. Az árvízben összedőlt házak újjáépítése a tervezési fázisban van, az építésztervező csoportok gőzerővel dolgoznak, és a kormány 3 milliárdot ítélt meg a teljes újjáépítési projektre, amelyből 1,7 milliárd forint jut F elsőzsolcára. Fölösleges tehát az emberek heccelése és a türelmetlenség szítása, ami egyébként a katasztrófahelyzetben még súlyosabban elítélendő, mint máskor. Visszatérve a szorosan vett közbiztonság kérdésére. A kormány megtette a legelső, az egyik legfo ntosabb intézkedést, hiszen a minap jelentette be a belügyminiszter úr, hogy 900 gépjárművet bocsátanak a rendőrség rendelkezésére (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból: Idő!) , amiből természetesen Borsod megye is részesül, arányához mérten. Ezzel az intéz kedéssel párhuzamosan egyébként a rendőri vezetőknek gépkocsivásárlási stopot rendelt el a miniszter úr. (Általános zaj, közbeszólások a Jobbik soraiban: Letelt az idő!) Ezentúl tehát az intézkedésre kihívott rendőrök ki tudnak menni intézkedni Borsodban is.