Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Megemlékezés dr. Tamás Károly volt országgyűlési képviselő haláláról - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár:
1007 cigánytele pen beszéltem olyan cigány emberekkel, akik mellényben szeretnének járőrözni, de arra nem kapnak támogatást, hogy ezeket a mellényeket megvásárolják. A szegény családok, a nyomorban élő családok házai mellett feltűnő volt az a néhány terepjáró, ami luxus t erepjáró. Bennem felsejlett az uzsorázás lehetősége. Amikor erről kérdeztem az ott élő embereket, szemlesütve elkerülték a témát. Összegzésképpen: úgy látom, hogy Borsod megyében, Szabolcs megyében és egyáltalán egész KeletMagyarországon a károk, problémá k óriásiak, de még ennél is jóval nagyobb a kilátástalanság, a reménytelenség és a magukra hagyatottság érzése. Ez olyan lelki változásokat indíthat el a jövőre nézve, amelynek a hatásait még nem is igazán tudjuk felbecsülni vagy megbecsülni, holott egy il yen helyzetben egy példás összefogás adott esetben akár pozitív irányba is mozdíthatná a társadalmi lélektant a helyszínen. A felsőzsolcai emberek követelik egy kormánybiztos kinevezését. Én ezt a kérésüket szeretném tolmá csolni. Tudom nagyon jól, hogy Bakondi György személyében van egy miniszteri biztos az árvízkárok elhárítása, illetve a kárenyhítés megszervezése céljából. Én nem tudom és nem is szeretném az ő munkáját megítélni, értékelni, de az biztos, hogy az ott élő e mberek ebből a munkából sajnos nem látnak semmit. Szeretném szintén felhívni a kormány figyelmét arra, hogy ideje volna végre az előkészületekkel, a prevencióval foglalkozni; sokkal olcsóbb ezekre a helyzetekre felkészülni, megtalálni az okokat, és ebben a ztán cselekedni, mint utána többszöröséért újjáépítésekkel foglalkozni. És végül még egy dolog: uzsorázás létezik. Ez a cigánybűnözés egyik legsúlyosabb formája ma Magyarországon. Sok esetben cigány embereket sújt, akik nyomorba döntve kénytelenek a bűnözé s útjára lépni. Ez ellen kérem a kormányt, hogy tegyünk végre valamit. Ez volt az én kis helyszíni tudósításom. Önök a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyszíni riportját hallották, Vona Gábor, KeletMagyarország, 2010. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik sora iból.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm. A kormány nevében Tállai András államtitkárnak adok szót. TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Szeretném megköszönni először is, hogy újra felhívja az ors zág figyelmét erre a súlyos katasztrófára, ami az elmúlt két hónapban történt Magyarországon. Még akkor is köszönöm önnek, a kritikát is, és ha hiányosságot tapasztalt, azt is, hogy elmondja a parlament nyilvánossága előtt, bízva persze abban, hogy nem kiz árólag politikai előnyt szeretne kovácsolni azoknak az embereknek a sorsából, akik bizony áldozatai ennek a súlyos árvízi katasztrófának. Ön kevés konkrétumot mondott arról, hogy mit tett az ország, mit tett a kormány, mit tettek az önkormányzatok és mit t ettek a magyar emberek azért, hogy ezt a hatalmas katasztrófát, ennek a katasztrófának a következményeit csökkentsék. Engedje meg, hogy én ezek közül elmondjak néhányat. Talán kiemelkedik az elmúlt időszak kormánydöntései közül, amikor szinte egy óra alatt döntött a kormány arról, hogy azonnal, az éjszaka folyamán tízezer embert vezényel a gátakra, és a Hernád mentén több mint harminc települést véd meg az előreláthatólag több mint százmilliárd forintos kártól. Egyszerűen hihetetlen érzés volt látni az embe reket a gáton, látni összefogva a civileket, látni összefogva a fegyveres testületek tagjait, mi több, a büntetésvégrehajtásban elítéltek is részt vettek a védekező munkában, több mint négyszázan. A kormány tagjai is megtekintették ezt, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök, Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes, Pintér Sándor belügyminiszter ott volt, amikor a legnagyobb baj volt.