Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán):
762 nyolc év mégiscsak arról tanúskodik, hogy önöknek sem ártott volna egy picit jobban figyelni arra, hogy mit gondolnak az emberek az önök politikájáról. Lehet, hogy most nem ennyien ülnének a parlamentben, de az is lehet, hogy akkor a magyar emberek dolga jobban menne, mint most. Ezt a hibát, ha már önök elkövették, mi nem szeretnénk elkövetni. Vádolhatnak bennünket azzal, hogy a kampány elkezdődött, persze. Tudják, mikor kezdődött el? Az első forduló után elkezdődöt t, sőt szeretnénk azt gondolni, hogy a magyar emberek véleménye, a választópolgárok véleménye permanensen lényeges, de ez egy más politikafelfogás. Tudom, hogy ez meghökkentő lehet. Nem arról van szó, hogy állandóan olyan típusú kampányokat kell folytatni, amit önök az állam pénzéből folytattak az európai fejlesztési program kapcsán, vagy a költségvetésből finanszírozott szóróanyagokkal, hanem úgy, hogy ténylegesen figyelembe vesszük az emberek véleményét. Hozzáteszem, ezt is megmértük, a választópolgárokna k a 80 százaléka mondta azt kapásból, hogy persze, hogyhogy eddig nem volt az általános iskolai nyolc osztály végzettség feltétele a jogosítványhoz jutásnak. (22.10) És ez fontos szerintünk. A szakmai érvek egybeesnek, a választópolgárok véleménye nagymért ékben egybeesik. Nagy tisztelettel kérjük önöket, hogy támogassák ezt, és őszintén fogok örülni, hogyha a parlament ezt nagy többséggel támogatja, az összes kérdéssel együtt, amit egyébként nyilvánvalóan jogosan fel lehet tenni, és meg is kell oldania az á gazati miniszternek. Határidőt pedig azért nem tettünk a javaslatba, mert ez ilyen udvariassági kérdés: a kormány még nem tette le az esküt. Egy még nem létező testületnek már határidőket szabni, ez most egy suta helyzet. Ha a kormány és az ágazati miniszt er leteszi az esküt, akkor legalább már lehet mondani valamilyen határidőt, de úgy éreztük, addig ez illetlenség. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Kérem, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Két percre szót kér Göndör István, az MSZP képviselője. Öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mivel Kósa Lajossal régóta ismerjük egymást, és örülök, hogy visszaj öttem, mint a törvényjavaslatot előterjesztő. Képviselő Úr! Mind a ketten tudjuk azt, hogy egy határozat végén lehet úgy fogalmazni, hogy a kihirdetést követő iksz nap, a kormány megalakulását követő iksz nap, szóval nekem ezért van gondom. Azt javaslom, m i kinyitottuk ezt a kaput a képviselőtársammal. Nem gond, ha ebből kormánypárti képviselők csinálnak egy olyan kapcsolódó módosító javaslatot, amellyel el lehet fogadni, de azt hiszem, szóval ez egy kicsit olyan “jól megmagyaráztam” című gyakorlat volt az ön részéről. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem, kíváne még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra, avagy Kósa képviselő úr felszó lalását zárszónak tekinthettük a vitához. (Kósa Lajos: Zárszót az előterjesztő nevében a végszavazás előtt szeretnénk mondani.) Igen, köszönöm. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részl etes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.