Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SESZTÁK MIKLÓS (KDNP):
757 iskolai tanulmányok során, hanem érinti azt is - itt már az egyik hozzászóló részben utalt is rá , hogy nem szerezhet segédmotorkerékpáros vezetői engedélyt az a 14 éves sem, aki évvesztes, és később járja ki a 8. osztályt. Gondolom, erre gondoltak. A közlekedési szakembereket megkérdezve ugyanakkor azt is meg lehetett tudni, hogy nem tömeges azok aránya, akik a nyolc általános elvégzése nélkül jutottak jogosítványhoz az elmúlt időszakban. Összességébe n azt szeretném elmondani, hogy magam is egyetértek azzal, hogy a jogosítvánnyal az esélyek jobbak a munkaerőpiacon. Ugyanakkor - mint ahogy utaltam rá - azt szeretném kérni, hogy abban legyenek önök támogatóak, hogy határozzuk meg, hogy mennyi időn belül születik meg a kormánydöntés. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Seszták Miklós képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SESZTÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt még jelen lévő K épviselőtársak! Tisztelt Országgyűlés! Rövid a határozattervezet, és már 11 órája ülünk itt a parlamentben, ezért, ha megengedik, én igyekszem nagyon rövid lenni. Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő határozattervezet céljával mindenki egyetért, és mindenk i számára egyértelmű. A cél a közlekedésbiztonság megerősítése, a közlekedésben járművezetőként részt vevő személyek közlekedés során tanúsított magatartásának a javítása. Ez a cél azért is fontos, mert azt gondolom, sokan tudják, de nem árt megerősíteni, hogy a Ptk. 345. §a alapján a járművezetés önmagában egy veszélyes üzem, és mint veszélyes üzem fokozott felelősséggel jár. Ha összevetjük, hogy mi tartozik még ebbe a felelősségi kategóriába: idetartozik a repülőgépvezetés, a mozdonyvezetés vagy egy rea ktor üzemeltetése. Tehát úgy gondolom, hogy mindenképp a megfelelő súlyán kell értékelni azt a tevékenységet, amit valaki az utakon eltölt. Így a közúti közlekedésben részt vevők hatással, fokozott felelősséggel bírnak a társadalom többi tagjának életére, azok testi és vagyoni épségére is. Ezért is fontos, hogy akik a fokozott felelősség mellett gépjárművet kívánnak vezetni, rendelkezzenek a társadalommal, a normákkal, a felelősségi viszonyokkal kapcsolatos legalapvetőbb ismeretekkel, és így elsajátítsák az t a fokozott figyelmet, összeszedettséget és felelősséget igénylő morált, amely nélkül elképzelhetetlen a körültekintő és felelősségteljes közlekedésben való részvétel. Ezek miatt mindenképp elvárt és indokolt igény, hogy a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgára történő jelentkezés előfeltétele a jelenleg hatályos írniolvasni tudás képessége helyett legalább az alapfokú iskolai végzettség megszerzése legyen. Az alapfokú iskolai végzettség megszerzése értelemszerűen komplexebb tudást je lent, mint a betűk ismerete, hiszen az, hogy valaki ismeri az ábécét, még nem jelenti feltétlenül azt is, hogy tudja és érti, miért kell megállni a stoptáblánál vagy a zebránál, miért ne parkoljunk a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre, vagy éppen mi ért kezdje el a fékezést, amikor az útra kigurul egy labda, hiszen várhatóan, az esetek nagy többségében fut utána a gyerek is. (21.50) Ezen apró hétköznapi példáknál is sokkal húsbavágóbban világítanak rá a törvényjavaslat hasznosságára a rendkívüli helyz etek és a hirtelen jött szükséghelyzetek. Ilyen például egy súlyos balesetnél a biológiai ismeretek valamilyen szintű ismerete, és, csatlakoznék az előttem szólóhoz, ez nem tanulható meg önmagában, csak egy egészségügyi alkalmassági vizsgán. A határozati j avaslat alapján végzett módosítás után elérhető egyrészt, hogy a jogosítvánnyal rendelkezők rendelkezzenek alapfokú iskolai végzettséggel, és az is, hogy ha más nem, ezen kötöttség ösztönözzön egyes embereket használható alapfokú iskolai végzettség megszer zésére. A felnövekvő nemzedék aluliskolázottságának csökkentését segíthetik az ilyen pozitív jellegű ösztönzők, amelyek egyszerre