Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
76 érintő kritika, észrevétel vagy kifogás nem merült fel a bizottsági ülésen. A z alkotmányügyi bizottság hatáskörébe pedig elsősorban ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata tartozik. A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat az előterjesztők nem titkolt célja szerint az, hogy ez a nyilatkozat elvi iránymutatást adjon. Elvi i ránymutatást adjon a kormánynak, elvi iránymutatást adjon a kormánypárti képviselőknek arról, hogy mit várnak el tőlük az emberek. Világosan rögzíti ez a politikai nyilatkozat a közjogi hagyományokat, a történelmi előzményeket, és azt is összefoglalja, mi az, amire az emberek az új kormánynak és a kormánypárti képviselőknek felhatalmazást adtak. Változásra adtak felhatalmazást, a változást pedig a nemzeti együttműködés rendszerén keresztül kell elérni. Ezért, illetve hangsúlyozottan azért, mert semmilyen ér demi jogi kifogás nem merült föl a politikai nyilatkozattal kapcsolatban, az alkotmányügyi bizottság nagy többséggel általános vitára alkalmasnak tartja az előterjesztést, és támogatja azt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban, s zórványos taps a Jobbik és az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Ezt két előadó kívánja az Országgyűlés elé terjeszteni. Fe lhívom az előadók figyelmét, hogy erre összesen öt perc áll rendelkezésre. Elsőként megadom a szót GaudiNagy Tamás képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! DR. GAUDINAGY TAMÁS , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményén ek ismertetője : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai bizottsági ülésen a megtárgyalt határozati javaslat kapcsán valóban elég markáns álláspontot fogalmaztunk meg. Ennek az első számú fő alappillére az, hogy ez a választás nem a nemzeti együttműködés ren dszerének felépítéséről szólt. Ilyen programpontja ugyanis nem volt a FideszMagyar Polgári Pártnak. Sok programpont volt, illetve arról beszéltem, hogy volt egy úgynevezett programszerű írás, hat különböző írásnak a füzére, a nemzeti ügyek programja, ami gyakorlatilag nem egy koherens választási program volt. Egy koherens és igazi jó választási program volt, az a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Derültség.) “Radikális változást” programja volt. És egyébként nem a Jobbikon múlott, hogy nem a választási prog ramok vitája zajlott, hanem ehelyett egy olyan típusú furcsa dolog zajlott, hogy az embereknek nem mondták meg, hogy igazából mit szeretnének megvalósítani, mi a közjogi víziója a Fidesznek, hanem arról szólt a dolog, hogyan lehet címkézni és hogyan lehet lejáratni a politikai ellenfeleket. Ezzel szemben még ráadásul azt sem mondták meg, hogy kivel kívánják megvalósítani, például arról sem volt szó, hogy Pintér Sándort belügyminiszterré tennék, azt, aki közös céget alapított a szemkilövető Gergényi Péterrel néhány hónappal 2006 őszének véres rendőrterrorja után. Tehát az, hogy sikeres forradalmat vitt volna véghez a politikai nyilatkozatban írtak szerint a magyar társadalom a szavazófülkékben, az nem igaz állítás. Ezzel szemben az az igaz állítás, hogy 2006 őszén volt egy erőteljesen forradalmi helyzet, amikor a magyar társadalom fellázadt Gyurcsány Ferenc választási csalása és diktatórikus rendszere ellen, és történelmi lehetősége volt a Fidesznek, amikor az ultimátumot megadta, nagyon jól emlékszünk, Orbán Viktor háromnapos ultimátumot adott a hatalomból való távozásra, de ezzel nem élt, aztán meg nem vitték végig. Tehát összességében azt kell mondani, hogy itt most egy virtuális rendszerváltozásra utaló szándé k jelenik meg, ezt kellett elmondanunk, és azt is mondtuk egyúttal, hogy azért itt elég súlyos fogalmi problémák szerepelnek, hiszen az önrendelkezésről beszél ez a nyilatkozat. (18.50)