Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója:
74 Önrendelkezést egy társadalom demokratikus keretek között választások útján vívhat ki. Magyarországon az első szabad választás, amely általános választás volt, 1945ben következett be. Ha 1988ról, '89ről és '90ről beszél ünk mint értékről, akkor a szabad választásokat, az alkotmányosságot és a demokráciát tűzzük középpontba. Ha 1956ról és 1848ról beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy ebben az esetben a magyarok az önrendelkezés jogát forradalmi úton szerezték meg. Egy tá rsadalom, azt gondolom, az önrendelkezés jogát e két módon szerezheti meg: vagy elsöprő többséggel felhatalmazást biztosít egy politikai pártnak egy ország megváltoztatására, vagy pedig forradalommal vívja ki ennek a jogát és lehetőségét. A magyarok ezt te tték az elmúlt kétszáz esztendőben. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ezért merjük azt állítani, hogy 2010 tavaszán a szavazófülkékben forradalom zajlott Magyarországon, hiszen ilyen fölhatalmazással senki nem rendelkez ett. Azok az elméleti, pártpolitikai megközelítésű, kicsinyes viták, hogy a mi fölhatalmazásunk mit is ér valójában, egy sajátos kérdéskört nyitnak meg. Akkor megkérdezném, hogy mit ér az MSZP fölhatalmazása, mert a Magyar Szocialista Párt az egymillió sza vazójával az összválasztók nyolcadát adja. Ha ehhez mérjük a kritikát, akkor minimális a létjogosultságuk, hogy itt legyenek. Nyilván nem ezt nézzük. A mi számunkra minden mandátum és minden szavazat egyforma, ezt tartjuk tiszteletben ebben a nyilatkozatba n, amikor egy új rendszerre teszünk javaslatot: a nemzeti együttműködés rendszerére. Azt gondolom, ebben a parlamentben is érzi mindenki a történelmi felelősséget, hogy 1990hez képest egy rendszerhiba történt az elmúlt húsz esztendőben. (18.40) Ennek a rendszerhibának a kijavítására az új Országgyűlésnek van joga és az új Országgyűlésnek van kötelessége. Világosan el kell választanunk az elmúlt húsz esztendőt a következő évektől vagy évtizedektől. És ehhez keresünk szövetségeseket. Ez nem egy dik tátum, amit mi előterjesztettünk. Minden egyes módosító javaslatnak a megfontolására készen állunk, és azoknak a befogadását is mérlegelni fogjuk. Szeretném fölhívni a figyelmüket arra, hogy ez a nyilatkozat értékeket tartalmaz, mégpedig a munka, otthon, c salád, egészség és a rend az, amit mi a mai magyar társadalomban - ahogy ezt Hiller miniszter úr nem olyan régen, pár perccel ezelőtt hivatkozta - a legfontosabb értéknek tekintünk. Ugyanakkor azt mondjuk, hogy ezek az értékek mindenki számára nyitva állna k, mindenki csatlakozhat ezeknek az értékeknek a megvalósításához, akár a törvényhozás, akár a kormányzás vezéreszménye lesz majd ez a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat. Ez a lehetőség mindenki számára nyitva áll. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ha ezekben az értékekben meg tudunk egyezni, ha ezt a nyilatkozatot elfogadja ez a társadalom és a társadalom képviselői az Országgyűlésben, akkor ez a nyilatkozat kötelező érvényű lesz a kormányzás hétköznapjaiban és a társadalmi hétköznapokban is. Mondom e zt azért, mert ez világosan kijelöl egy társadalmi értéket, hogy mit is gondolunk mi, a FideszMagyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt arról, hogy milyen országban szeretnénk élni. Ha le akarom egyszerűsíteni, a munka, otthon, család, egé szség és rend értékei azoknak szólnak, akik megveszik a buszjegyet, mielőtt fölszállnak az autóbuszra, és nem azoknak, akik buszjegy nélkül akarnak közlekedni a társadalom autóbuszán. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengednék, még annyival folytatnám a mondandómat, hogy sokan fölvetették az alkotmányügyi bizottság ülésén a vitában, vajon vane nekünk jogunk arra, hogy egy új rendszernek, egy új társadalmi rendszernek, egy új politikai rendszernek az alapjait megpróbáljuk egy politikai nyilatkozatba, eg y parlamenti döntésbe foglalni. Ennek a nyilatkozatnak az utolsó mondata arról szól, hogy akik ma a FideszMagyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselői lettek, azok az életüknek a következő éveit arra tették föl, hogy megváltoztatják ezt az országot, és ehhez szereznek támogatókat.