Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZŰCS ERIKA (MSZP):
714 A döntésekre és jegyzői határozatokra jellemző, hogy a törvényben megengedett maximum, azaz az 50 százalék felhasználását javasol ják döntő többségben, de van olyan határozat, amely 25, illetve 30 százalékkal is megelégszik. Időtartam szerint is differenciáltak a döntések, többségében itt is a ma a törvény által megengedett 12 hónap van határozatba foglalva, de van három, öt, hat- és nyolc hónapos időtartamra történő elrendelés is. Mindezek alapján mi kissé értetlenül állunk a FideszKDNPs képviselői páros által benyújtott törvényjavaslat előtt. Nem értjük, hogy mire ez a nagy sietség. Ha már van a szándékaikkal egyező törvény, de alkalmazásának még nincsenek meg a megfelelő számú tapasztalatai, illetve ezek a tapasztalatok nincsenek kiértékelve, miért nem tartották magukat a kormányprogramjukban vállaltakhoz, azaz ahhoz, hogy törvényt csak megfelelő előkészítés, elemzés és hatásviz sgálat után módosítanak? Azt sem egészen értjük, hogy miért kívánják korlátozni a helyi szereplők döntési szabadságát, miközben a kormányprogram arról szól, hogy a szociális beavatkozásról szóló döntés a problémához minél közelebb szülessen meg. Miért kívá nják a védelembe vételt egyetlen paraméterhez, az 50 óra igazolatlan mulasztáshoz kötni, és miért gondolnak az időtartamban sem célszerű és életszerű 12 hónapon belül a helyzethez igazodó időtartam kijelöléséhez a helyi szereplőknek szabadságot adni? Kicsi t úgy érzem, hogy ez a törvényjavaslat inkább politikai és nem szakmai természetű, hiszen indoklásában azt sugallja, mintha a mai jogszabályok ilyen beavatkozási lehetőséget nem adnának. Szerencsére a beavatkozás logikáját, azaz a családdal való foglalkozá st a képviselői javaslat megtartja, de a változtatási indítványt, tehát a kötelező védelembe vételt 50 igazolatlan óra után, illetve a kötelező hat hónapos elrendelést szakmai érvekkel nem igazán tudják alátámasztani. Mi más irányban képzeljük el a jelenle gi törvény továbbfejlesztését és ezt módosító indítványban kezdeményezni is kívánjuk. Az a véleményünk ugyanis, hogy a képzésben való részvétel a középfokú oktatás esetén a családokra és főleg a hátrányos helyzetű családokra és kistelepüléseken élő családo kra fokozott terhet ró az alapfokú oktatásban való részvétellel szemben. Mivel a szakképzésbe, középfokú képzésbe történő bekapcsolódást mi is alapvető fontosságúnak tartjuk a jövendő munkaerőpiaci helytállás érdekében, ezért mi az iskoláztatási támogatás összegének évfolyamonkénti emelését javasoljuk a középfokú oktatásban, de csak elvégzett, teljesített évfolyamok alapján. Mindezen túl úgy látjuk, hogy elkerülhetetlen néhány további összefüggésről is beszélni. Én még nem találkoztam olyan hatéves gyermek kel, aki megrögzött iskolakerülő lett volna. Tíztizenkét évessel már igen, de az ő viselkedésükben már nemcsak a családi motiváció hiánya, hanem sokszor nagyobb mértékben az iskolai kudarcok játszottak szerepet. Több mint elgondolkodtató, hogy az utóbbi é vekben folyamatosan nő már az általános iskolában is a magántanulók száma, és éppen a hátrányos helyzetű családok gyermekei a leginkább érintettek ebben. Azt gondolom, hogy sem erkölcsileg, sem szakmailag nem tartható, hogy a családot, a szülőket szankcion áljuk, ha a gyermek nem jár iskolába, az iskolának viszont megengedjük, hogy a problémás gyermeket kiszorítsa a tanintézményből. Kevéssé valószínű az is, hogy az olthatatlan tanulásvágy iskolába hajtsa a gyereket, ha azt tapasztalja, hogy az erőfeszítés ne m kamatozik, az előtte járó iskolázottak sem találnak munkát. És fordítva: nincs jobb motiváció az iskolára, mint ha a szülő és a gyermek reggel együtt indul munkába, iskolába. Nem véletlen, hogy a szocialista kormány nem a családi pótlék folyósításá nak módosításával, hanem az “Út a munkához” program elindításával kezdte a probléma kezelését, és utána folytatta a családi pótlékkal. A családi minta ugyanis a legfontosabb a gyermek motivációjának kialakulásában, ezért a problémás gyerekek és munkanélkül i szülők esetében a szülők munkába vonása jól kiegészíthetné a gyermek gondozásának célzottá válását.
