Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
663 (14.40) Itt szakítani kell a régi beidegződésekkel. Ez nekünk se megy könnyen, önöknek pedig még nehezebben megy. (Derültség a Fidesz padsoraiban. - Dr. Hiller István: Én nem is akarok.) Itt az, hogy kurzus vagy ciklus: minden egyes politikai erő értelemszerűen szeretne hosszú távra berendezkedni. Ez tehát nem érv, hogy itt egy olyan kormányprogram készült, amely a célokat határozza meg, egy víziót vázol föl, és nem az eszközökből indul ki. A korábbi, a négy évvel ezelőtti kormányprogram szépen egy más mellé felsorolta a tennivalókat, azaz az eszközöket, de a fától nem lehetett látni az erdőt, nem volt az egész felett egy olyan ernyő, hogy egyáltalán milyen úton megy az országunk, mi a cél, hová akarunk elérni. Ez a kormányprogram a rend, az egészség , a munka, az otthon és a család gyűjtőszavaival mind felvázolta azt, hogy milyen országot akar, és ehhez szükség van az oktatás, az egészségügy, és sok minden más újjáépítésére. Ez mind szerepel a programban. Az pedig, hogy ezt most konkrétan milyen 163 l épéssel vagy hogyan intézzük el, amit önök tettek, meg fog történni természetesen. A lényeg az, hogy ebben a kormányprogramban benne van az, hogy milyen országot építünk, és ehhez az oktatásügy egy fontos eszköz. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így va n. - Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre Arnóth Sándor képviselő úrnak adom meg a szót. (Arnóth Sándor: Nem, köszönöm.) Nem. (Közbeszólás: Tévedés.) Akkor fölkészülnek Varga Géza és Pesti Imre képviselők. Mikola István képviselő úr hozzászólása következik. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Figyeltem, a felszólalások közben többen érintettek népegészségügyi vonatkozású kérdéseket, legutóbb Szilágyi László LMPs kép viselőtársam tette ezt meg. Szeretném neki is mondani, hogy ez a kormányprogram nagyon sok mindenben visszanyúlik a 20012002es időszakhoz, például amikor az egészséges nemzetért népegészségügyi program született. Akkor, amikor a dohányzá s visszaszorítását kérte számon ezen a mostani kormányprogramon, eszembe jutott, hogy mi elkezdtük a dohányzás visszaszorítását először is az Egészségügyi Minisztériumon, ahol megtiltottam a dohányzást, mert ha füstöl az Egészségügyi Minisztérium épülete, akkor reménytelen a helyzet. De rögtön eszembe jutott az is, hogy megkíséreltük ezt a Parlamentben is, de nem sikerült. Itt is szeretném a képviselők figyelmét felhívni arra, hogy ha ezt a programot, amelyben a népegészségügyi vonatkozások kiemelten szerep elnek - hiszen tragikusak a népegészségügyi megbetegedési, halálozási, születéskor várható átlagos élettartam, csecsemőhalandósági és egyéb mutatóink , javítani akarjuk, akkor ezt sajnos magunkon kell kezdeni, és nem akarok itt ironizálni, milyen füstök g omolyognak itt a Parlament folyosóján, egyébként nem megy. A lakosságot sem tudjuk egészségtudatos magatartásra vezetni, ha nem magunkon kezdjük a népegészségügyi irányultságnak és a programnak magának a megvalósítását. Én azt gondolom, hogy ebben a progra mban kidomborodik az, hogy csak testében, lelkében ép, szellemében kiművelt emberrel lehet gazdasági, társadalmi prosperitást elérni, és még inkább csak így lehet fenntartani. Éppen ezért a népegészségügyi vonatkozások szerepelnek kiemelten ebben a program ban. De ha már visszanyúltam a 20012002es időszakhoz, a polgári kormány időszakához, akkor szeretném megemlíteni, hogy született jó néhány olyan szabályozás abban az időben, amelyeket újra elő kell venni. Így például valaki felvetette, hogy a külső forrá sok bevonására lesze lehetőség. Igen, a 2001. évi CVII. törvény szigorú szakmai feltételek között lehetőséget adott az egészségügyben külső források bevonására. Vagy megalkottuk azt a jogállást, ami ebben a programban is szerepel, a szabad szellemi foglal kozású orvos jogállást, amely lehetőséget ad az orvosnak, a jó orvosnak, aki jól gyógyít, boldogulni és gazdaságilag is gyarapodni. Ezeket sajnos az elmúlt nyolc évben mind