Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 21 (5. szám) - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről:
380 elszaporodásáról beszélni nem lehet, ez egyszerűen nem igaz. Ezzel szemben viszont tény, hogy a lakosságot nagyobb mértékben a kis értékű, vagyon elleni bűncselekmények zavarják, ugyanis ezek mérgezik meg a faluközösségek, községek mindennapi életét. Ezek a tények, tisztelt képvis előtársaim, és a tények sajnos makacs dolgok, azok még a forradalmi hevület ellenére sem változnak. A Magyarországon elkövetett erőszakos bűncselekmények részesedése az összbűncselekmények közül 78 százalékra tehető. Ebből következően láthatjuk azt, hogy a javaslat egy nagyon szűk elkövetői körre irányul. A benyújtók által oly büszkén példaként emlegetett Szlovákiában a bevezetése után két évvel összesen kilenc alkalommal alkalmazták a három csapás intézkedést. Kilenc nem valami impozáns szám, attól a közb iztonság jelentős, érzékelhető javulását várni még a Fidesz képviselőitől is finoman szólva ambiciózus. A beterjesztők által oly nagy hangon, büszkén emlegetett másik példa az Egyesült Államok. Tanult kollégáim nem tudnak úgy elmenni egy mikrofon mellett, hogy ne nyilatkozzanak arról, hogy a három csapás büntetőpolitikája milyen eredményesen szorította vissza a bűnözést. Az eredményesség adja a javaslatuk velejét, a három csapás elrettenti a bűnözőket, ezt mondják. Kár, hogy ismét tévednek. Számtalan, egymá stól függetlenül elvégzett szakmai, tudományos kutatás, többek között a kaliforniai törvényhozás független elemző hivatala is kimutatta, hogy a ’94ben bevezetett intézkedésnek szinte semmilyen érzékelhető hatása nem volt a bűnözés alakulására. Ha abból in dulunk ki, hogy a három csapás eredményes, akkor joggal feltételezhetjük, hogy azokban az államokban, ahol bevezették, jobban csökken a bűnözés egy adott időszakban, mint azokban az államokban, ahol nem vezették be. A tények azonban még mindig makacs dolgo k. Azokban az amerikai államokban, ahol bevezették a három csapást, maximum - ismétlem, maximum - 2 százalékkal nagyobb mértékben csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, mint ahol nem. Ugyanígy esett a bűncselekmények száma a teljesen más büntetőpolit ikát folytató Kanadában is. Nem ártana, ha a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszerének keretében kikérte volna a témában jártas civil szakmai szervezetek véleményét, vagy legalább arra vették volna a fáradságot a benyújtók, hogy a kérdéses nemzetközi jog szabály eredménytelenségét igazoló statisztikákat picit tüzetesebben átvizsgálják. Magyarország polgárai rendet és biztonságot akarnak, de ezt az igényt nem keménykedő, felelőtlen és látszatintézkedések bevezetésével kell kielégíteni, hanem modern, összete tt, az áldozatokra és a közösségekre koncentráló jogalkotással. Kártyavárként omlik majd össze az önöket pillanatnyilag körülvevő bizalom, ha az emberekkel elhitetik, hogy a törvényjavaslattal egy, vagyis három csapásra biztosítani tudják a polgárok védelm ét, és erősíteni tudják biztonságérzetüket. Ez a javaslat erre totálisan alkalmatlan. Ennek elkerülése végett a Lehet Más a Politika azt javasolja a tisztelt Háznak, hogy dobjuk el a három csapást és az ahhoz hasonló látványos, népszerű, de lejárt szavatos ságú, eredménytelen büntetőpolitikai eszközöket; dobjuk oda, ahová valók, a múlt lomtárába, mert véget kell vetni annak a felfogásnak, amely az átgondolt büntetőpolitikai stratégiát és a jogalkotást két vagy három pofonnal kívánja helyettesíteni. Sajnos, a zt kell mondanunk, hogy a javaslat nem más, mint egy átgondolatlan, olcsó, népszerűséghajhász, felelőtlen blöff, amely a jobboldali pártok egymás közti politikai meccsének csúfos terméke, méltatlan mind a magyar jogrendszerhez, méltatlan önökhöz. A Lehet M ás a Politika ezért tisztelettel kéri a törvényjavaslat elutasítását. Köszönöm. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönjük szépen, Dorosz képviselő úr. Megadom a szót Szabó Timea képviselő asszonynak. SZABÓ TIMEA , az LMP képvis előcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatva Dorosz frakciótársam eszmefuttatását, először is még egyszer hangsúlyoznám azt, hogy az LMP maximális szolidaritást vállal az