Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - Az ülés megnyitása - Az ülés napirendjének elfogadása - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai ... - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
27 hagyományos modellje egyik lényeges elemét, csorbította a köztisztviselői kar alkotmányos pozícióját, és visszalépést jelentett a pártállami berendezkedés irányába. A kormányzati köztisztviselői kar és a politika viszonyát a XIX. század folyamán, az elsősorban francia mintát követve kialakult kontinentális modelljében a kettő következetes szétválasztása jellemzi. Emögött az a felfogás áll, hogy minden országnak csak egy köztisztviselői kara van, amelynek a politikai változásoktól f üggetlenül folyamatosan kell feladatát ellátnia. A politikus és a köztisztviselő viszonyában a politikus a megrendelő, a köztisztviselő pedig a politikai megrendelés szakmai kivitelezője. A köztisztviselői karral szemben ezért az egyik elvárás a mindenkori kormányzathoz való lojalitás, vagyis az, hogy a politika által megrendelt feladatokat legjobb szakmai tudása szerint megvalósítsa, a másik elvárás pedig politikasemlegessége és politikamentessége. Ez utóbbi egyébként a köztisztviselői kar védelmét szolgál ja, mert ez teszi lehetővé, hogy a köztisztviselő a politikai változásoktól függetlenül, önálló életpályát befutva, megélhetést biztosító hivatásként láthassa el szolgálatát. Csak zárójelesen, ezért súlyos hiba az, ha a köztisztviselő erről a szerepéről me gfeledkezik, és a politikai megnyilatkozás területére téved, amit sajnos olykor a most távozó kormányzat működése idején is megtapasztalhattunk. A politikai és a köztisztviselő által vitt szakmai tevékenység szétválasztásának a minisztériumok felépítésében alapvető biztosítéka a minisztérium politikai és szakmai vezetésének elválasztása. Ezt, francia mintát követve, a kétféle államtitkári tisztség intézményesítése valósítja meg. A minisztérium politikai vezetését a miniszter, illetve az őt jogilag szabályoz ott módon helyettesíteni jogosult politikai államtitkár… - bocsánat! közigazgatási államtitkár; rosszul mondom, elnézést! Újból mondanám ezt a gondolatot. Tehát a minisztérium politikai vezetését egyfelől a miniszter, másfelől az őt jogilag szabályozott mó don helyettesíteni jogosult politikai államtitkár látja el, míg a minisztérium köztisztviselői apparátusa élén a közigazgatási államtitkár, francia eredetű elnevezése szerint - régebben ezt használták - az adminisztratív államtitkár áll. Ez utóbbi nem poli tikus, hanem köztisztviselő, aki nagyon leegyszerűsítve, a politika megrendelését közvetíti a köztisztviselői apparátus számára. A közigazgatási államtitkári tisztség létezése önmagában is védelmet jelent a köztisztviselői kar politikai intaktságának megőr zésében, a politikának való kiszolgáltatottsággal szemben. E tisztség megszüntetése, a takarékosabb állam ebben az összefüggésben hamisan használt jelszavának jegyében, olyan valami volt, mint ha a takarékosság eszméire való hivatkozással a nagyzenekarból eltávolítanánk a fúvósokat. Az elmondottakra tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt a közigazgatási államtitkári tisztség visszaállítását mint a régi bevált és fontos alkotmányos megoldáshoz történő visszatérést megelégedéssel üdvözli és támogatja. Tisz telt Országgyűlés! Ha van valami, ami szinte semmiféle halasztást nem tűr, az az önkormányzatok működésének törvényessége feletti központi állami ellenőrzés helyreállítása. Erről már többen szóltak, az imént előttem megszólaló Rétvári képviselőtársam is, a zonban a kérdés olyan fontos, olyan lényeges, hogy magam is szeretnék erről néhány szót szólni. Mint tudjuk, ezt a feladatot, mármint az önkormányzatok működésének törvényessége feletti központi állami ellenőrzés feladatát korábban a megyei közigazgatási h ivatalok látták el, amelyeket a most lelépő kormányzat irritáló arroganciával még évekkel ezelőtt számolt fel. (15.00) A történet, amelyet Rétvári képviselő úr is részletezett, valamennyiünk előtt ismert. A kormánykoalíció, a regionalizáció önkényes eszköz étől sem visszariadva, az alkotmány rendelkezéseit megsértve, feles törvénnyel kívánta átrendezni a törvényességi ellenőrzést megvalósító hatáskör gyakorlását, holott erre - miután a változás a kétharmados önkormányzati törvényt érintette - csak kétharmado s többséggel lett volna lehetősége. Az Alkotmánybíróság az említett törvényi rendelkezést természetesen megsemmisítette, amire a kormány példátlan cinizmussal úgy válaszolt, hogy kormányrendeletben rendezte lényegében változatlan módon a
