Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 20 (4. szám) - Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
222 a z országban, ami egy kicsit is kényes. De azt szokták erre válaszolni, hogy de az ÁSZ ellenőrizte. És aztán kiderült - hiszen az ÁSZ elnökével beszéltem , hogy igen, az ÁSZ ellenőrizte. Tudják, mit? Hogy könyveléstechnikailag helyesen lette lebonyolítva ez az átadásátvétel. Kérem, ha ezt ellenőrzi jelen esetben is az ÁSZ, akkor inkább ne ellenőrizzen semmit! Tehát le kellene pontosan rögzíteni azt, hogy mit ellenőriz az ÁSZ, mihez van joga az ellenőrzés során, mi a tartalma az ellenőrzésének. Aztán beszé ltünk itt az APEH és a vámparancsnokság összevonásáról. Ebbe se lehet beleszólni, hiszen a vám szerepe Magyarországon eléggé jelentősen összezsugorodott és zsugorodik a jövőben is. Egy érdekes dolog lesz, hogy az APEH kap egy fegyveres testületet maga alá . Én még azt is el tudnám képzelni, ha ezt úgy folytatnánk, hogy lesz egy pénzügyi nyomozó hivatal vagy egy pénzügyiadó jellegű nyomozó hivatal, hiszen volna mit nyomozni, ha az elmúlt 22 évet egy kicsikét is meg szeretnénk bolygatni. Tehát összességében minden furcsa negatívum mellett azt kell mondani még egyszer, hogy természetesen a kormány úgy szabályozza a vagyongazdálkodás szervezeti és ellenőrzési részét, ahogy neki tetszik. (17.50) De van még egy probléma: azt írja itt szintén az indokolásban, hogy az MFB kivételi listára helyezését gyakorlatilag megoldották, mert az EU ezt tudomásul vette, hogy nem vagy csak kismértékben versenyez más hitelintézetekkel. Kérem szépen, nem akarok én itt egy pénzügyi jellegű előadást tartani, de ez egy abszurdum. Higg yék el nekem, ez egy abszurdum! Hát addig, ameddig itt a forint a fizetőeszköz, addig az Európai Uniónak mi köze van ahhoz, hogy létezik még magyar bank? Mi köze van hozzá?! Arról nem beszélve, hogy ez az egy bank nem bank; itt több állami bankra lenne szü kség ahhoz, hogy egy valóban országépítő állami akaratot végig lehessen vinni. És ez nem EUkérdés, kérem szépen, mint ahogy nem az EU parancsolta ránk azt, hogy szüntessük meg a kétszintű magyar bankrendszert. Ez a saját hülyeségünk volt, vagy ha úgy tets zik, a saját… - hát, most majdnem mondtam valami csúnya szót, inkább nem mondom. Tehát igenis tudomásul kell venni, hogy feltétlenül szükséges, ameddig forint a magyar fizetőeszköz, hogy legyen kétszintű magyar bankrendszer. Kérem, elképesztő az, hogy ma M agyarországon, miután hitelpénzről van szó, a pénz hitel formájában hogyan kerül forgalomba: csak és kizárólag külföldi bankokon keresztül. Ez egy abszurdum! Ezt higgyék el nekem, ráadásul úgy, hogy a külföldi bank a kihelyezni szánt hitel öt százalékát te szi le a Nemzeti Banknál egy számlára, és ezért a Nemzeti Bank még kamatot is fizet neki. Elképesztő! Elképesztő! Ezt higgyék el nekem! Tudniillik lemondunk arról, hogy a saját pénzünkkel saját magunk rendelkezzünk, és ehhez, higgyék el, nem kell EUengedé ly. Elnézést, ezt muszáj volt elmondanom a Fejlesztési Bankkal kapcsolatban. Én annak idején szintén tizenegynéhány évvel ezelőtt örömmel üdvözöltem a Magyar Fejlesztési Banknak a létrehozását, illetőleg magyar állami bankká való avanzsálását, mert tudtam azt, hogy ez az egyik alapkérdés, hogy az állam be tude avatkozni a saját gazdasága érdekében, vagy nem tud beavatkozni. Úgyhogy ezt most is örömmel üdvözlöm, hogy ez szóba került, de higgyék el, szükség van legalább egy vidék bankjára és egy vidék bizto sítójára, különösen akkor, ha igaz az, amit önök mondanak, hogy önök a vidék fejlesztésére akarnak építeni. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Nyikos László nak, a Jobbik képviselőjének. DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Némi hendikepnek is mondható utolsóként kérni egy tízpercen is túlnyúlható hozzászólási lehetőséget. De előnye is van ennek, hiszen sok