Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 18 (3. szám) - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz):
125 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 5. sorszáma alatt adtunk be Varga Zoltánnal és több képviselőtársammal együtt egy módosító indítványt. Ez arról a témáról szó l, amelyet én tegnap a plenáris ülésen is a vezérszónoklatom keretében érintettem, hogy ezzel a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénnyel vajon akare valamilyen új rendszert vagy új viszonyt az önkormányzatok és az állam tekintetében a kormányzó több ség kialakítani. Hiszen az önkormányzatok feletti törvényességi ellenőrzés helyett a törvényességi felügyelet szóhasználat jelenik meg ebben a jogszabályban. Ma az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában volt módunk erről részletesen szót váltani, és az e lőterjesztők előadták, hogy nem ilyen szándék húzódik meg mögötte. Bár én az ő nevükben nem akarok beszélni, majd nyilván Répássy úr eldönti, hogy kíváne érveket itt elmondani, vagy sem, de ott mindenesetre kiderült, hogy nem ez volt a szándék, hanem egys zerűen arról van szó, hogy meg akarja mondani a jogalkotó, hogy az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységet, annak irányítását melyik tárcánál kívánja elhelyezni. Ez természetesen joga a kormánynak, kormányzati többségnek, és ö nmagában ez nem vet föl olyan erős aggályokat, amelyeket akkor fogalmaznánk meg, ha valóban a szándék az lenne, amit elsőre gyanakvó elenzékként kiolvastunk ebből. Tehát itt a puding próbája majd akkor következik el, amikor szavazni fogunk erről az indítvá nyról. Én mindenesetre azt, ami ott a vitában elhangzott, hogy nincs ilyen szándéka a kormánypárti többségnek, megnyugtatónak tartom, és ilyen módon arról, hogy most hova kívánják elhelyezni, persze, van szakmai véleményünk, hogy melyik minisztériumnál van jobb helyen, de erről most nem kívánok részletesen beszélni, hiszen a módosító indítvány nem ezt célozza. Így tehát azt kérem, hogy fogadják el ezt a módosító indítványt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépe n, képviselő asszony. Kérdezem képviselőtársaimat, óhajte valaki még felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Lezárom a részletes vita e szakaszát. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 7., 8. és 9. pontjaira vonatkozóan . Ezek az indítványok a 3. § módosítását kezdeményezik. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Mivel felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita második szakaszát és ezzel a vita egészét is lezárom. Tisztelettel kérdezem az előter jesztőket, kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Dr. Répássy Róbert képviselő úr jelentkezett, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lamperth Mónika képviselő asszony felszólalására, illetőleg az őáltala felvetett javaslatra, benyújtott módosító javaslatra szeretnék reagálni. Természetesen az általunk benyújtott törvényjavaslat nem változtat az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének a szabályain, tehát az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése részben az alkotmányból fakad, részben pedig az önkormányzati törvényben szabályozott kérdés. Ezért az a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, amely most önök előtt feks zik, nem változtatja meg azt, hogy az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése hogyan fog a jövőben történni. Ellenben a képviselő asszony által fölvetett probléma valós, tehát nem az önkormányzatok törvényességi felügyeletéről van szó, hanem nyilván az ön kormányzatok törvényességi