Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 18 (3. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
122 figyelmét, hogy nem az általános vitánál, hanem a részletes vitánál vagyunk, a részletes vita első szakaszánál. A következő felszólaló Lamperth Mónika, az MSZP sorai ból. Képviselő asszony, öné a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2. pontjában található az a módosító indítvány, amelyet Göndör István képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Ez az indítvány arról szól, hogy az alkotmányban meghatározott képviselői létszám maximálása mellett még egy fontos dolgot írjunk be. Ez pedig az, hogy arányosabb választási rendszert szeretnénk. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert miközben az nyilvánvaló, hogy van egy erős társadalmi igény arra, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése kisebb legyen, kevesebb létszámmal működjön, és ezt egyébként a Magyar Szocialista Párt támogatja, nemcsak most, hanem támogatta ezt az előző évben is és korábban is, de van még egy fontos elv, amelyet fi gyelembe kell venni és rögzíteni kell megítélésünk szerint. Ez pedig az, hogy ez a rendszer legyen arányosabb. Szeretném emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy 1990ben a rendszerváltáskor, amikor a jogalkotó létrehozta ezt a mostani, a most h atályos választási rendszert, akkor tudatosan hozott olyan döntést, hogy ez a rendszer legyen aránytalan. Tehát azt, aki a legtöbb szavazatot kapja a választóktól, azt erősítse föl. Nyilvánvalóan ez másoknak, akik kevesebb szavazatot kaptak, hátrányos volt . Ennek a rendszernek az volt az oka, hogy nem lehetett tudni, hogy az első demokratikus választásokon hány párt kerül be az Országgyűlésbe, és az akkori jogalkotók szerették volna a kormányozhatóságot biztosítani, garantálni. Ezért volt ez a torzító, arán ytalan szabály. Ennek - hozzáteszem - mindazon pártok, amelyek valaha kormányoztak, haszonélvezői voltak. ’94ben, 2006ban a Magyar Szocialista Párt, ’98ban, most a FideszKDNP. Tehát aki a választást megnyeri, aki a legtöbb szavazatot kapja, az haszonél vezője ennek a rendszernek. Ugyanakkor azonban meggyőződésünk az, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után az aránytalanság fönntartása nem indokolt, mert fontosabb érdek fűződik ahhoz, hogy a választók akarata arányosan megjelenjen az Országgyűlésben, mint ahhoz, hogy ez változatlanul maradjon. Tehát mi azt szeretnénk elérni, ha a Házban egyetértés mutatkozna abban - függetlenül attól, hogy ezt a rendszert majd a részletekben hogyan fogjuk kimunkálni , hogy ez egy arányos rendszer legyen, jobban tükrözze a választói akaratot, és ezt az eltérítést, aminek volt indoka 1990ben, hagyjuk el, mert a mai viszonyok között, húszéves demokrácia után nincsen szükség és nincs erre nézve indokoltság. Ezért azt kérem a tisztelt Háztól, hogy az arányos választási rendsze r megteremtését célzó módosító indítványunkat fogadja el. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Tisztelettel kérdezem, hogy valaki óhajte még felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Jelzésre:) Göndör Ist ván képviselő úr jelentkezett. A képviselő úr rendes felszólalásra kért szót. Képviselő úr, öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ugyanarról a pontról szeretnék beszélni, az ajánlás 2. pontjáról, amiről Lamperth Mónika beszélt. Tegnap az általános vitában megengedtem magamnak egy olyan gondolatot, hogy a Fidesz által benyújtott választási törvényből azt éreztem ki, hogy a jelenleginél arányosabb rendszert akarnak létrehozni, és azt reméltem, hogy a mostani vitában lesz valaki, aki föláll és elmondja, miért elfogadhatatlan számára az, hogy rögzítsük az arányosságot, hogy a szavazattal arányos mandátumkiosztás hívei vagyunk. Én most ebből azt szűröm le, hogy mindaz, amit tegnap Navracsics Tibor úr mondott, hogy létrejön eg y paritásos albizottság, vagy az a javaslat, ami előttünk