Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 8 (13. szám) - Meira Kumar, az indiai parlament alsóháza elnök asszonyának köszöntése - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
1194 Jáno s, szívesen átküldöm a teljes világ- és európai sajtót, ahol arról számoltak be, hogy az ön két képviselőtársa, Kósa Lajos és Szijjártó Péter volt az, aki élen járt egy kis apró válság előidézésében, amivel nagyon sok milliárd forintot vettek ki az emberek zsebéből, és az MSZPkormány volt az, amelyik az elmúlt egy évben folyamatosan védte és stabilizálta az árfolyamot, és kezelte a válságot. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Bravó! - Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Igen, ti sztelt hölgyeim és uraim, a választási eredmények azt mutatják, hogy bizony fontos az, hogy egy kormány és egy párt felelős tudjon lenni, hogy nehéz helyzetekben is vállalja a nehéz döntések terhét, mert egy válságban, tisztelt képviselő úr, igenis arra va n szükség, hogy első helyen túléljük a válságot, minimalizáljuk annak a negatív hatásait, és utána lehet az építkezésbe kezdeni. (Dr. Orbán Viktor: Nem így van.) A Bajnai- és a Gyurcsánykormány pont ezt tette, stabilizálta az ország helyzetét, megvédte a magyar állampolgárok érdekét, és most önöknek van lehetőségük arra, hogy egy bővülő pályán igenis építkezésbe is kezdjenek. Remélem, hogy ezt fogják tenni a következő időszakban is. Abban viszont bízom, hogy ennek az akciótervnek a megalapozásában, tisztel t elnök úr, nem olyan kiváló közgazdászok vettek részt, mint Kósa Lajos, mert akkor nagy bajban van az ország. (Németh Szilárd István: Azt a mindenit! Ez igen! - Derültség a Fidesz soraiban.) Tapsoljanak képviselőtársaim, mert van miért. (Taps a kormánypár tok soraiban.) Van miért, így van, nagyon szépen köszönöm. Lázár János képviselő úr a konstruktivitást kérte számon az ellenzéken és a képviselőkön itt a Házban. Bizony, erre a konstruktivitásra az elmúlt nyolc évben is szükség lett volna, hasznos lett vol na, ha önök nem mindig mindenre mondanak nemet, bármit is javasolt a kormány, hiszen ebben az akciótervben is számos olyan kérdés szerepel, amit már a Bajnai- vagy a Gyurcsánykormány is intézkedésként meghozott. Akkor önök erre nemet mondtak, és nem támog atták ezeket a kezdeményezéseket. Az is érdekes, hogy teljesen másképpen látják az ország helyzetét, mint a pénzügyigazdasági szakemberek itthon és másutt. Hiszen érdekes, miközben önök arról beszélnek, hogy tönkrement az ország, a költségvetésben olyan h iány van, amit korrigálni kell, aközben az elnök szavaiban egyetlenegy mondat sincs arról, hogy hogyan kívánják ezt a költségvetési hiányt tartani (Tállai András: Nem figyeltél!) , hogyan akarják az államadósságot csökkenteni. Miközben lemondanak állami bev ételekről, azonközben nem egészen pontosan látjuk, hogy mi az az intézkedési terv, mi az az akcióterv, ami mentén meg tudják ezt az egyensúlyt tartani. (Tállai András: Írogattál, és nem figyeltél!) Tisztelt képviselőtársam, az se jó, és az se helyes, ha az együttműködést rögtön fenyegetéssel kezdjük. Én sokkal fontosabbnak tartanám a személyes példamutatást: ha offshore lovagokról beszélnek, akkor talán érdemes a saját kormányukból száműzni az offshore lovagokat, hiszen Jézus Krisztus is kiűzte a kufároka t a templomból, csak nem hozta be a saját haverjait kufárkodni. (Taps az MSZP soraiban. - Tállai András: Vastaps!) Az mindenféleképpen örömteli, hogy a kormányzás során rájöttek arra, hogy a kormányzás felelősséggel jár, és bizony, oda kell figyelni a küls ő körülményekre is. Erre valószínűleg Kósa Lajos mondatai is felhívták az önök figyelmét. Ez azért nagyon fontos, mert az elmúlt négy évben mást sem hallottunk elnök úrtól személyesen, mint hogy nem kell odafigyelni a külső körülményekre, nem kell figyelni ez EUra, az IMFre, a Világbankra, egyszerűen csak akarni kell, és ha akarjuk, akkor minden megvalósulhat. Örülök annak, hogy most rájöttek önök is, hogy érdemes odafigyelni a világgazdasági környezetre még egy olyan vídia keménységű kormánynak is, mint amilyen az önöké. Annak is örülök, hogy végre konkrétumokat is hallhattunk elnök úrtól, hiszen az elmúlt négy évet sikerült úgy végigcsinálni konstruktív ellenzékként, hogy egyetlenegy esetben, amikor nemet mondtak, nem mondták meg, hogy ezt önök hogyan cs inálnák. Az is örömteli, hogy folytatni kívánják számos kezdeményezésünket, amit az elmúlt időszakban a Bajnai- vagy éppen a