Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 8 (13. szám) - Meira Kumar, az indiai parlament alsóháza elnök asszonyának köszöntése - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VONA GÁBOR (Jobbik):
1192 figyelmet kérni meg lehetőséget, hogy beszéljünk azért az elmúlt néhány nap történetéről, mert lassan kezdem úgy érezni magam, hogy minden egyes kormánymegalakulás után van egy őszödi beszéd, egy igazságb eszéd, és ezekkel az igazságbeszédekkel, úgy látszik, nekünk nincs szerencsénk, lassan ez lesz a mi turáni átkunk. Amikor a kormányprogram vitája folyt, akkor elmondtam már, hogy a kormányprogramnak a gazdasági részét tartjuk a legjobbnak, legerősebbnek és igen ambiciózusnak, megdicsértük. Most a kérdés az, és ez a kétely bennünk, hogy az itt elhangzottak mennyiben voltak koncepciózusan átgondolt tervek, gazdasági tervek, és mennyiben voltak az elmúlt napok felelőtlen megnyilatkozásai szülte kényszerpálya e redményei. Ha már itt ezekről a kijelentésekről szót ejtettem, akkor egypár mondatot engedjenek meg. Kósa Lajos képviselőtársunk szakított a dakota mondások folyamatával, és tegnap egy görög bölcsességgel örvendeztetett meg bennünket. Talán van valami freu di abban, hogy itt pont egy görög bölcsesség jutott eszébe, amikor azt mondta, hogy ne a tükröt hibáztassuk, hogyha ferde a kép. Ebben igaza van, viszont… (Kósa Lajos: Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!) Elnézést, hogyha nem szó szerint idéztem. Mindene setre elfogadom ennek a görög bölcsességnek az igazságát. Viszont talán azt is szem előtt kellene tartani, hogyha ezt magára is vonatkoztatja a képviselő úr, akkor ne illegesse magát a tükörben, hogyha ott valóban torz a kép. Merthogy ezt tette: felelőtlen kijelentgetéseivel bajba sodorta Magyarországot, és csak a konstruktív ellenzéki mivoltunk okán nem gondolunk semmiféle rosszabbra, csak arra, hogy ön felelőtlenül viselkedett. Önnek viszont van azért vigasza, ezt ne felejtsük el mondani: ön jelen pillana tban Magyarországon a legbefolyásosabb politikus a világ gazdasági folyamataira. (Derültség az MSZP soraiban.) De még mielőtt a múlt elemzését befejezném, azért szeretnék utalni az MSZP frakciójával kapcsolatos tegnapi történésekre is, ugyanis az okoknak j elen pillanatban azért nem Kósa Lajos képviselőtársunk határán kell keresni az eredőjét. Számomra teljesen érthetetlen volt az MSZP viselkedése tegnap is és ma is. Kicsit olyan érzésem van tőlük, bár többen vannak, mint talán emlékeznek még itt sokan a Mup pet Showra, ott volt az a két öreg, mindig morgott; kezdenek hozzájuk hasonlítani, csak nem az erkélyen morognak, hanem itt a sarokban. (Taps a Jobbik soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Bravó! - Kiss Péter: Igazán szép!) Szerintem az ellenzéknek, hogyha van jó javaslata, igenis el lehet fogadni, még hogyha önöknek ez ennyire fáj is. Nézzenek már magukba! Szerintem nem bekiabálni kellett volna itt, hanem síri csendben hallgatni, ugyanis önöké a felelősség azért, hogy a gazdaság idejutott! (Taps a ko rmánypártok, az LMP és a Jobbik soraiban.) A magyar gazdaság oroszlánját, amit önök rendszeresen neveznek pumának, azt önök döglesztették meg; Kósa Lajos bűne csupán annyi, hogy a döglött pumát mutogatta itt a világgazdaságnak. (Derültség és taps a kormány zó pártok és a Jobbik soraiban.) Rátérve a konkrét javaslatainkra, a második akciótervre: az akcióterv név valóban jó, valóban akciótervre van szükség, de szeretném azt is megjegyezni, hogy az akcióterv ebben a formájában a mi véleményünk szerint a kialaku lt gazdasági helyzet megoldására alkalmatlan. Olyan, mint egy fájdalomcsillapító, amely nagyon jó érzés, hogy csökkenti a fájdalmainkat, de nem gyógyszer, nem oldja meg a problémákat, nem lép ki abból a rendszerből, abból a gazdasági, társadalompolitikai r endszerből, amely idevezette Magyarországot. Egy kicsit olyan érzésem van, mintha romlott tejet próbálnánk pasztőrözni. Szeretném elmondani, hogy mik a konkrét javaslataink. A közszférával kapcsolatban a sajtó már vérfürdőről beszél; nagyon szeretnénk, hog yha ez elkerülhető lenne. Nem szeretnénk, ha a közszféra és az ott dolgozó emberek innák meg a korábbi kormányzás, illetve Kósa Lajos felelőtlen kijelentéseinek a levét. A miniszterelnök úr a beszédében utalást tett az államadósságra, és akkor én nagyon me görültem, vártam valamit, aztán ez úgy befejezetlenül maradt. Pedig azt hiszem, hogy itt van megint a