Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 7 (12. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
1169 jelentkezik.) Kérdezem Vitányi István képviselő urat, kíváne a vitában elhangzottakra válaszolni. (Jelzésre:) Igen, képviselő úré a szó. DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a késői órá ban én sem akarom sokáig húzni az időt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 17 beadott módosító indítványból 7 kormánypárti és 10 ellenzéki. A 10 ellenzéki módosító indítvány 90 százaléka arra irányul, hogy korlátozzuk a külső alpolgármesterek számát. Én ú gy gondolom, hogy nagykorúak már a képviselőtestületek, és el tudják dönteni, hogy hány külső alpolgármesterre van szükség. Ez az egyik. A másik dolog pedig, hogy Ivády képviselőtársam, ha figyelmesen elolvassa Kovács Zoltán 17. számú módosító javaslatát, az nem kifizetőhellyé teszi az alpolgármesteri tisztséget, akár külső, akár belső. Kifizetőhely volt korábban, amikor Demszky, mondjuk, Atkárinak megvonta az összes jogosítványát, és mégis teljes fizetést kapott. A módosító indítvány szerint akár külsőstő l, akár belsőstől megvonják a hatásköröket, abban az esetben a képviselői tiszteletdíj, illetőleg társadalmi megbízatás során a tiszteletdíj, a belső választásnál pedig az illetménynek nevezett összeg jár, ami egyenlő a képviselőknek fizetendő tiszteletdíj jal. Mindenki tudja, hogy ez kistelepülésen mennyi. Én egy közepes városban vagyok képviselőtestületi tag, mondjuk, 70 ezer forint az alaptiszteletdíj, míg mondjuk, Atkárinak 600 ezer forintot fizettek ki. (23.20) Tehát azért ez jelentős mértékben csökken ti a kifizetés összegét. Tehát ez irányban elmozdultak a törvény előterjesztői, miszerint ezáltal nem válik kifizetőhellyé, sőt ez jelentősen javít az önkormányzat anyagi kondícióin. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai Já nos) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön… (Jelzésre:) Elnézést. (Ivády Gábor felé:) Képviselő úr, elhangzott a zárszó. Nem tudok a zárszó után kétperces hozzászólásra lehetőséget adni. (Ivády Gábor: Nem tudtam, hogy zárszó…) Lezártam a részletes vitát, utána kapta meg a képviselő úr a lehetőséget a zárszóra. Tehát a benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Mai napir endi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (dr. Latorcai János) : Most napirend utáni felszólalás következik. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Heintz Tamás képviselő úr, Fidesz: “Aki haragszik a választókra, az rossz úton jár” címmel. Képviselő úr, megadom a szót, ötperces időkeretben. DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc évben sok mindennel találkoztunk már ebbe n a Házban, de néhány ellenzéki képviselő viselkedése, kirohanása azért sokunkat meglepett, választóinkat pedig felháborította. Történt ugyanis, hogy az egyik dunántúli város korábbi parlamenti képviselője annak a városnak a lakóit pocskondiázta, amely kor ábban őt háromszor is a település képviselőjévé választotta, s mely város lakóit esküjéhez híven továbbra is segítenie kellene. Ha valakiben kétely merülne fel a képviselő kilétét illetően, a korábbi belügy, majd önkormányzati, végül szociális és munkaügy i