Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 7 (12. szám) - A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1165 a személyek, akik pedig a különböző választási szervekben dolgoznak... - a kampánycsendre utalok, a választási bizottságokban a beérkező ügyek nagyobb része, több mint a fele mi ndig a kampánycsendsértéssel kapcsolatos volt. A javaslat azzal, hogy 0 órától a választás napján 19 óráig jelöli meg azt az időszakot, amikor a pártok nem kampányolhatnak, ezt is kiszűri, hiszen ezek a kampánycsendsértések általában szombatra vagy szombat ról vasárnapra virradó éjszaka szoktak történni. Még egyszer köszönöm a jobbító szándékú módosító indítványokat. Azt gondolom, azzal, hogy a leglényegesebb pontot, tehát amit az általános vitában a képviselőtársaim a legtöbbet kifogásoltak, a 9 napos ajánl ószelvénygyűjtés a mi javaslatunkkal, amely végül is 19 napban jelöli meg az értesítés kihordásával együtt, talán kezeli ezt a problémát. Bízom benne, hogy a parlament majd meg fogja ezt is ítélni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok sora iban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Schiffer András képviselő úr kért szót kétperces időtartamra. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm, elnök úr. Tulajdonképpen Szakács képviselő úr iménti felszólalására reagálnék csak. Termész etesen értékelem, értékeljük itt az elmozdulást a korábbi holtpontról. Azt viszont szeretném jelezni, hogy azért itt így is elég jelentékeny csökkentés történik, és itt az általános választási eljárási szabályozásról van szó. Azt is tekintetbe kell venni, hogy ahhoz, hogy a magyar demokrácia megújulási képessége fennmaradjon, olyan szabályokat kell alkotni, hogy bármikor új szereplők, új pártok is be tudjanak lépni a ringbe, bármilyen oldalról. Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyjából a három hét az a mi nimum, egy egyébként háttér és múlt nélküli szervezet - gondolok itt a tavalyi EPkampányunkra - ennyi idő alatt tudja abszolválni biztonságosan az ajánlószelvények összegyűjtését. Még egyszer megfontolásra ajánlom - mondom, elismerve a törekvésüket vagy j ó szándékukat - viszont azt a megoldást, hogy a kampányidőszak lerövidítését nem érintve a kampány kezdő időpontját el lehessen mozdítani. Ebben az esetben az a minimum időtartam, ami egyébként a hálózat és egyéb erőforrások nélkül működő vagy induló szerv ezeteknek éppen elégséges, még biztosítható. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra Apáti István képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbikképviselőcsoportból. DR. APÁTI ISTV ÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! - már akik még itt vannak. Úgy látszik, hogy a kormánypárti képviselők hétfőn még nem, kedden pedig már nem érnek rá arra, hogy itt legyenek az ülésteremben. Egészen döbbenetes, hogy mindössze 3 százalékuk van jelen egy ilyen kiemelkedő súlyú törvényjavaslat tárgyalásánál, szemben a Jobbikfrakcióval, ahol 15 százalék van jelen, az MSZPből már csak hírmondó maradt. Tehát gyakorlatilag egészen döbbenetes, hogy ilyen kö rülmények között, ilyen késői órán kell tárgyalnunk. Az az érzésem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a Fidesz ilyen horgásztaktikával játszik, tehát ki akar minket fárasztani, mint a halat, és arra gondol, hogy esetleg majd elkedvetlenedünk, elfáradunk, és nem akarunk itt megjelenni a következő időszakban. Szeretnék kitérni... (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) - így van, Szakács képviselőtársam egy újabb, nem túl szerencsés elszólására, de hajlandó vagyok jó szándékkal nem szó szerint érteni és nem kiforgatn i, hogy természetesen Isten őrizz, hogy mi valaha a kopogtatócédulagyűjtésből meg a kampányolásból legyünk kénytelenek megélni. Gondolom, ez csak egy, a késői óra miatti fáradtság okozta nem teljesen pontos megfogalmazás volt.