Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 7 (12. szám) - Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SIMON GÁBOR (MSZP):
1108 Koronatan szerinti történeti alkotmányos jogunk tartalmazza, sőt a jelenleg hatályos alkotmányunk is tarta lmazza - 2. § (3) bekezdés. Tehát bizony mi minden jogi eszközt meg fogunk ragadni annak érdekében, hogy ilyenfajta aktuálpolitikai célú alkotmányozás ne történhessen. Ugyanígy, az első napon mondtam el, május 17én a felszólalásom alkalmából, hogy 2002 de cemberében is történt egy önkényes alkotmányozás, amikor az Európai Unióhoz csatlakozásra tekintettel olyan gyalázat történt - összpárti egyetértéssel, az MSZP, Fidesz, SZDSZ egyetértésével , hogy bizony a népszavazási kérdést az európai uniós csatlakozás ról szintén az alkotmányba tették, néhány hónapra, jogtechnikailag azért, hogy ne lehessen jogorvoslattal támadni. Mindezért tehát úgy gondolom, hogy ez a fajta megközelítés, egy ilyen alkotmányelőkészítés nem teremthet jót, mindenképpen szüksé ges volna visszavonni ezt a javaslatot, és akár visszaállítani az ötpárti vagy sokpárti egyeztetés intézményét. Üljünk le, próbáljuk közösen megtalálni azokat a formákat, amelyek megfelelnek a demokratikus jogállamiság követelményének, amelyet vissza kell állítani, helyre kell állítani ebben az országban. Hiszen azok, akik a hatalmat gyakorolták az elmúlt években, felszámolták a jogállamot, koncepciós eljárásokat teremtettek, és üldözték azokat, akik a történeti alkotmányosságot képviselték. Minden képvisel őtársamhoz eljutott Zétényi Zsolt javaslata, levele - legalábbis remélem - “Levél egy törvényhozóhoz” címmel, amelyben bizony azt mondja, hogy mérhetetlen a jelen döntéshozóinak felelőssége, mert megismételhetetlen lehetőséggel élnek, és bizony korszerű al aptörvényre szükség van, de csak úgy, ha hűek vagyunk az alkotmányos hagyományainkhoz és a megtartó, megerősítő szellemierkölcsi örökségünkhöz. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kétperces reagálásra kért lehetőséget Bárándy G ergely, az MSZP képviselőcsoportjából. DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert már többen beszéltek a négyötödös szabály kivételéről, amit én is elég aggasztónak találok, ugyancsak beszéltek ebb en a körben a sebtében beterjesztett javaslatról, amit a másik előterjesztő még csak aláírni sem tudott. Sőt, vezérszónoki felszólalásomban felhívtam a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor, amikor elmondta, ha jól emlékszem, akkor a beiktatáskor mondta el ezt a beszédet, ahol a Fidesz és a KDNP képviselőit kéri fel arra, hogy kezdjék meg az alkotmányozás folyamatát. Valamint megalakít egy olyan bizottságot, amely jelenlegi és volt pártpolitikusokból áll - természetesen fideszes és jobboldali pártpolitikusokból , amelynek feladata az lenne, hogy az alkotmány szövegét előkészítse. Egy dologra azonban, ami még nem hangzott el, szeretném mindenképp felhívni a figyelmet. A négyötödös szabályt úgy veszi ki az előterjesztő a törvényből, az alkotmányból, hogy egyébkén t nem adja indokát, hogy miért. Azt tudom mondani, hogy az indokolásban egyetlen szó nem szerepel arról, hogy miért kívánja kivenni ezt a négyötödös szabályt. Én pedig azt gondolom, hogy akkor nem szerepelteti valaki ezt, ha el akarja sunnyogni a jogszabál yhely kivételét. Ha az a terv, hogy lehetőség szerint minél kevesebb esély legyen arra, hogy bárki észreveszi azt, hogy ez a terv, hogy észrevétlenül át tudjon csúszni ez a módosítás. Azt gondolom, ezzel kiegészítve az előző folyamatot, bizony megalapozott an eljuthatunk arra a következtetésre már most, szinte a kezdet kezdetén, hogy a Fidesz képviselőcsoportja az alkotmányelőkészítő bizottságot semmi másnak nem szánja, csak színháznak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : K étperces hozzászólásra megadom a szót Simon Gábor képviselő úrnak, MSZP. DR. SIMON GÁBOR (MSZP) :