Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 7 (12. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. NAGY ANDOR (KDNP): - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - VONA GÁBOR (Jobbik):
1034 tegnapi kongresszusunk keretei között induló pozícióban több mint egymillió f orintot gyűjtöttünk össze az árvízkárosultak számára. Szeretnék felszólítani, kérni, jó értelmű felszólítást tenni a Parlament falai között minden egyes politikai párt irányába, hogy tegye ugyanezt, és minden eszközzel segítse a károk elhárítását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : A következő felszólaló Nagy Andor, KDNP; őt követi majd Vona Gábor úr, Jobbik. DR. NAGY ANDOR (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, hogy a Jóisten nagyon szeret bennünket , magyarokat, mert olyan próbatétel elé állított bennünket - ahogy hallhattuk , ami nagyon ritkán fordul elő nemzetek életében. Próbatétel elé állította azokat az embereket, akiket közvetlenül sújtottak az árvíz, illetve a belvíz által okozott károk, azok at a szakembereket, akik a védekezésben részt vettek, és a mi kormányunkat is, az Orbánkormányt, a második Orbánkormányt. Itt emlékeztetném képviselőtársaimat arra, hogy ilyen próbatételünk már volt. '98ban is úgy kezdtünk kormányozni, hogy megkaptuk az orosz válságot annak idején, minden évben volt árvíz, és 2001ben volt a nagy tarpai gátszakadás. Itt üzenem az ország lakosságának, hogy akkor sem és most sem fogjuk cserbenhagyni azokat az embereket, akiket az árvíz, illetve a belvíz ilyen módon sújtott , illetve sújt. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) A környezetvédelmi bizottság alelnöke vagyok, most fenntartható fejlődési bizottságnak hívnak bennünket, vízügyekkel foglalkozunk. Egyéni országgyűlési képviselőként Nógrád megyében Szécsényben vagyok kép viselő, én is bejártam azokat a helyszíneket, amelyeken víz pusztított az elmúlt héten. Szörnyű volt látni, hogy szinte órák leforgása alatt hogyan változik egy kis patak egy hömpölygő folyammá. Itt szeretném fölhívni a figyelmüket arra, hogy egyedül a Her nádon másodpercenként annyi víz folyt le az elmúlt napokban, amennyi a Dunán szokott másodpercenként a nyári időszakban, igaz, akkor, amikor nincsen árvíz. Rendkívüli a helyzet, nem egyszerű ez ellen védekezni. Nekem holnap lesz lehetőségem arra, hogy napi rend előtt részletesebben is szóljak a helyreállítással kapcsolatos tanulságokról, mert vannak ilyenek; hiszen ne felejtsük el, hogy nemcsak ingatlanokat, hanem termőföldeket is sújtott az árvíz, és ez fölveti olyan hosszú távú vidékfejlesztési programokna k az elindítását, amelyek szükségesek, de ezekről holnap kívánok szólni. Végezetül egyetlen dolog: adományokkal segítettek nagyon sok települést. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója mindent megtesz azért, hogy eltöröljük az áfát az adományokkal kapcsol atban. Reméljük, hogy ez minél hamarabb sikerül is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Schmitt Pál) : Köszönöm. Vona Gábor úr következik, a Jobbik képviselőcsoportjából; őt követi majd Jávor Benede k úr, LMP. VONA GÁBOR (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először én is szeretném a Jobbikfrakció nevében megköszönni mindenkinek az áldozatos munkáját, aki az árvízvédelemben hetek óta és az elmúlt napokban is részt vett. Viszont szükségesnek tartom a rendelkezésemre álló néhány másodpercben azért, hogy pár dolgot felvillantsak, mert hallgatva az államtitkár úr beszámolóját, azt hiszem, hogy túlságosan pozitívan tüntette fel a jelenlegi helyzetet, illetve a kormány által foganatosított intézked éseket. Nekem a tegnapi napon volt szerencsétlenségem látni azt, ami ott zajlott Felsőzsolcán, illetve Edelény környékén, és a valóság az, hogy ha a civil társadalom nem mozdult volna meg, és nem mutatott volna példás összefogást ebben a helyzetben, akkor sajnos ennél jóval több kár érte volna az