Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Németh Zsolt (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Zűrök a moszkvai kereskedelmi kirendeltség körül” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Katona Béla):
206 é vente a tárgyévet követő szeptember 30. napjáig számoljon be az Országgyűlésnek. Ezt rendre meg is tesszük. Amennyiben természetesen az ilyen és ehhez hasonló ügyekben az Országgyűlés valamelyik bizottságától vagy képviselőjétől kérdés érkezik, úgy termész etesen a szükséges tájékoztatást, mint eddig is, ezután is megadjuk, mint ahogy közérdekből a nyilvános adatokra vonatkozó jogszabályi előírások szerint bármely érdeklődő számára is biztosítjuk a rendelkezésünkre álló információk megismerhetőségét. A Magya r Nemzeti Vagyonkezelő 2008. évi tevékenységének ellenőrzéséről készített számvevőszéki jelentés megállapításaira figyelemmel, mint ön is nyilván tudja, a Pénzügyminisztérium vezetése intézkedett a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet értékesítési körül ményeinek kivizsgálásáról. A képviselő úr egyébként tévesen belső vizsgálatra hivatkozik. Ezzel szemben az ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellenőrző bizottságát kértük fel - mint az MNV Zrt. tevékenységének ellenőrzésére törvényben felhatalmazott test ületet. Azt várjuk a vizsgálatuktól, hogy derítsenek fényt a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ingatlanértékesítésének fontos körülményeire, és a lefolytatott vizsgálat eredményéül készített végleges, a testület intézkedési javaslatait is tartalmazó jelentést küldje meg részünkre. Az ellenőrző bizottság a vizsgálatot még nem fejezte be. A jelentés nem készült el, de ismereteim szerint az ügy szerepel az ellenőrző bizottság következő ülésének napirendjén. Minderre figyelemmel jelenleg még nem áll módun kban tájékoztatást adni sem a képviselő úrnak, sem a tisztelt Háznak arról, hogy az ellenőrző bizottság vizsgálata pontosan mire tér ki, illetve milyen megállapításokat tesz. Természetesen amint az ellenőrző bizottság a vizsgálat eredményéről szóló jelenté st részünkre megküldi, akkor korábbi ígéretünkhöz híven dr. Gruber Attila képviselő urat, önt is tájékoztatni fogjuk a vizsgálat legfontosabb megállapításairól, és természetesen a közvéleményt is tájékoztatni fogjuk. Kérem a válaszom szíves elfogadását. El nök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. Parancsoljon! NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Egy 2005ös adásvételről beszélünk. Egyszerűen elfogad hatatlannak tartom azt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vizsgálata egy ilyen ügyben nem zárult le. Felszólítom a Fidesz részéről a Pénzügyminisztériumot arra, hogy ne akadályozzák szánt szándékkal az igazság felderítését, ne húzzák az időt. (14.50) Fele slegesnek tartjuk ezt, hiszen az ügyletről eddig nyilvánosságra került dolgok magukért beszélnek. Nem pusztán egy állami vagyontárgy elkótyavetyéléséről van szó, hanem rendkívül törvénytelen, rendkívül nagy vagyoni vesztést okozó, és nem mellesleg a magyarorosz gazdasági kapcsolatokat is hosszú távon hátrányosan befolyásoló ügyletről van szó. Ennek megfelelően, mivel semelyik kérdésemre nem kaptam kielégítő választ, a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖ K (dr. Katona Béla) : A képviselő úr a választ nem fogadta el, ezért most megkérdezem a Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 133 nem ellenében, 1 tartóz kodás mellett a választ elfogadta.