Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
202 Talán volt némi szerepe abban, hogy gazdasági miniszterként az elmúlt évek veszteseivé váltak a hazai kis- és középvállalkozások, és nincs szó semmiféle versenyképességjavulásról vagy a gazdasági teljesítmény javulásáról. Minderre jött az IMF mentőöve. Igen érdekes volt figyelni azt a sajtótájékoztatót, amit a Pénzügyminisztérium az IMF és az Európai Unió illetékeseivel tartott. Miközben elmondták, hogy a kormány mindent kitűnően teljesít, azonközben az Európai Unió illetékese már be is jelentette, hogy újra 0,2 százalékos megszorításra van szükség, a pénzügyminiszter pedig erre reflektálva a stabilitási tartalékot gyorsan zárolta is. Tisztelt Ház! Mindez jól mutatja, hogy mennyire kétszínű, mennyire felemás az a sikerpropaganda, amit az elmúlt hónapokban folytattak. Egyébként még azt se m hiszik el, amit mondanak, hiszen egy ilyen közös sajtótájékoztatón már arról beszélnek, és olyan gesztusokat tesznek a magyar lakosság felé, ami azt mutatja, hogy ha önök maradnak kormányon, további megszorítások és megszorító lépések várhatók. Ha önök m aradnak kormányon, nyilván adóemelésre, a szociális kiadások csökkentésére és elvonásokra lehet számítani, hiszen az elmúlt években is ez jellemezte azt a gazdaságpolitikát, ami miatt Magyarország a mai helyzetbe került. Azt kell tehát mondanom, tisztelt H áz, tisztelt képviselőtársaim, hogy talán hitelesebb lett volna, ha a miniszterelnök úr egy kicsit önkritikusabban beszél arról, ami az elmúlt években itt történt, ha elmondja azt is, hogy ő gazdasági miniszterként - emlékeznek rá - éppen akkor, amikor a v álság már elindult, olyan hirdetéseket adott fel a közmédiában, ami a “Szárnyalunk” címet viselte, és arról beszélt, hogy a magyar gazdaság mennyire jól teljesít. 2008 őszén még arról beszéltek nekünk, hogy a magyar lakosság csak a televízió képernyőjén ke resztül fog majd szembesülni a válsággal. Nos, ezt a válságot KözépEurópában a magyar gazdaság szenvedte meg a legjobban a magas munkanélküliséggel, az emelkedő inflációval, azzal az államadósságmértékkel, amely KözépEurópában - nyugodtan mondhatom - pá rját ritkítja. Nos, a következő kormánynak egy ilyen örökséget kell átvennie. Megértem tehát miniszterelnök urat - ahogy Navracsics Tibor is fogalmazott , nem véletlenül nem vállalja tovább, mert tudja jól, hogy utánuk a vízözön, hogy azt a csődtömeget, a mit itt hagynak, a következő kormánynak kell majd kezelnie. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm. Úgy látom, a kormány nevében Katona Tamás államtitkár úr kér szót. Parancsoljon! DR. KATONA TAMÁS pénzü gyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Ez a ciklus utolsó ülésnapja, és úgy tűnik, hogy valami baki történhetett. A képviselő úr általában elég fegyelmezettnek tűnik, de ezúttal elk ésett, s nemcsak a miniszterelnök úr hozzászólását nem hallgathatta meg, hanem úgy látszik, nem tudott róla, hogy a frakcióvezetője reagált erre a hozzászólásra, és úgy ítélte meg, hogy őneki is el kell mondania a véleményét, amit már a frakcióvezetője meg próbált elmondani. Azonban egyikük se a lényegre koncentrált, láthatóan egyiküknek sem sikerült - talán nem is akarták - megérteni a miniszterelnök úr szavait. Ez azért szomorú, mert a miniszterelnök úr értékelte az ország helyzetét, önök pedig megpróbálna k egy egészen sajátos értékelést adni. Szeretném jelezni, hogy ez az értékelés teljesen egyedülálló, amit nem fognak osztani a választópolgárok sem. Emlékeztetek arra, hogy amikor önök 2006ban voltak szívesek hosszan arról beszélni, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, azt senki nem hitte el. Most meg arról beszélnek, hogy mindent lerombolt a társadalom ez alatt a nyolc év alatt. Ez megint ugyanolyan hiteltelen, szeretném hangsúlyozni. Egyébként nagyon érdekes az a megközelítés, amit ön volt szíves alkalm azni. Mindig lehet találni egy olyan elemzőt, aki alátámasztani véli az önök elképzeléseit. Mindig lehet találni egy olyan gazdaságelemzőt, aki pontosan azt a vélekedést mondja, mint amit önök hallani szeretnének, s akkor