Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz):
193 mi ndenképpen kiemelésre méltó, ahol ön elsődleges politikai felelősséget látott el, és amely sajnos nem az eredményességéről híres. Ön gazdasági miniszter volt, méghozzá azokban az időkben volt gazdasági miniszter, amikor a magyar gazdaság már növekedést sem tudott felmutatni. Ön folyamatosan vitte magával a változó tárcáiban is az európai uniós források felügyeletét. Ön, amikor megkezdte politikai pályáját, akkor azt mondta, hogy fejenként minden magyar állampolgár 800 ezer forintnyi uniós forráshoz fog jutn i, annyi fejlesztési forrás jön be az országba. Most, amikor vége van ennek a ciklusnak, akkor minden magyar állampolgárnak 2,5 millió forintos része van az államadósságban. Miniszterelnök úr, erről elfelejtett beszámolni! S ha már az Európai Uniónál tartu nk, nyilván lesz viszontválasz, akkor majd lehetősége lesz arra, hogy elmagyarázza nekünk, hogyan van az, hogy 2004től máig Csehország az európai uniós tagság időszaka alatt 25,6 százalékkal tudta növelni a GDPjét, Lengyelország 23 százalékkal, Szlovákia 35,8 százalékkal - Magyarország pedig 9,9 százalékkal. (13.50) Miniszterelnök úr nyilván el fogja tudni azt is mondani nekünk majd a viszontválaszában, hogyan lehet az, hogy leszakadtunk az Európai Uniótól. Sőt, mint az adatok mutatják, nemcsak az Európai Uniótól, de leszakadtunk KözépEurópától is. Hiszen míg 2003ban az EU27ek átlaga egy főre jutó GDPjének 63,2 százaléka volt a magyar egy főre jutó GDP, 2007ben már csak 62,5. Vagyis leszakadóban vagyunk. Ez az önök időszaka, de erről elfelejtett beszá molni ebben a kissé érzelgősre sikeredett beszámolójában. De egyébként miért is ne? Persze, a jövőre vonatkozóan ön is nyugodtan megfogalmazhat terveket, vágyakat, gondolatokat, intelmeket. Csak tudja, a demokrácia egy olyan különös politikai rendszer - és ennyiben mindenképpen különbözik a diktatúráktól , hogy itt a közéletben olyan emberek vesznek részt és olyan emberek formálnak véleményt közügyekről, akik mögött választópolgárok állnak. Az itteni képviselők - legyen szó akár szocialistáról, akár szabad demokratáról, akár fideszesről, kereszténydemokratáról - mögött választók állnak. Őket választották. Miniszterelnök Úr! Önt egyetlen grémium választotta: a Magyar Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa. (Egy hang a Fidesz soraiból: Úgy van!) Ön soha nem töltött be egyetlen választott tisztséget sem. Azt kell mondanom, hogy egy demokráciában legalábbis nagyobb önmérsékletre inthetné az embert, amikor a politikai pártok és a politikusokkal szembeni intelmeit fogalmazza meg. Miniszterelnök úr, ön egy demokr áciában nem választott emberként itt van, végrehajt egy olyan hitelfelvételi megállapodást pontról pontra, amelyre éppen azért kényszerültünk rá, mert önök tönkretették az országot, és most intelmeket fogalmaz meg a magyar demokrácia számára. (Moraj az MSZ P padsoraiban. - Dr. Vojnik Mária: Nem tanultál semmit, Navracsics, a beszédből.) Miniszterelnök Úr! Ez azért nehéz, mert ön a saját intelmeinek következményeiért sem vállal felelősséget. Nem vesz részt a politikai életben, nem tesz hozzá a hitelességhez. A hitelesség - ez nem hitelfelvételi képesség, tudja? , a hitelesség az, amikor a választópolgárok valakit hiteles, megbízható politikusnak fogadnak el. Ezt azért tartom szükségesnek megmondani, elmondani, mert talán ennek a ciklusnak a legnagyobb tanulsá ga az, hogy az öntől jobbra elhelyezkedő szocialista frakció miért került abba a helyzetbe, ahol most van, itt, a ciklus vége felé; miért veszítették el a hitelességüket? Miniszterelnök úr, ha én is megfogalmazhatok önnek egy intelmet a későbbi üzleti, ese tleg még későbbi újbóli politikai pályafutásához: ne csapja be soha a választóit. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy a Magyar Szocialista Párt becsapta a baloldali választókat; becsapta a 2006os választási kampányban; becsapta akkor, amikor hallotta a zá rt frakcióülésen Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, és nem állt fel senki akkor Gyurcsány Ferenccel szemben, hogy miniszterelnök úr, nem erről volt szó, le kellene mondani, ön most csapta be a magyar baloldalt; hanem hónapokon keresztül úgy tettek, mintha s emmi sem történt volna. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ülj le!) S