Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - BAJNAI GORDON miniszterelnök:
186 élelmiszerek áfáját; ez is főként a szegényebbeket segítette. 650 ezer család, közel 2 millió ember életében hozott könnyebbséget a távhő árának csökkentése. A másik az egyensúlyteremtés pillére volt tíz hónappal ezelőtt. A költségvetés egyensúlyát helyreállítandó mintegy 1200 milliárd forintos megtakarításon van túl az ország. Azt mondják külföldön, ez az elmúlt évtizedek legnagyobb kiigazítása a világban. Az államadósság 2010 második felétől csökkenő pályára áll immáron. Magyarország államadóssága a GDP arányában már az idén is kisebb lesz, mint az eurozóna átlaga. Az államháztartási hiányt az idén 3,8 százalék alatt tartja Magyarország, megteremtve ezzel az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. Ki gondolta volna néhány évvel vagy akár csak néhány hónappal ezelőtt, hogy Magyarország az Unió ötödik legalacsonyabb költségvetési hiányát mond hatja majd magáénak? A válságkezelő kormány programjának harmadik pillére a bizalom újjáépítése volt. Tudják, a bizalom olyan, mint a levegő: ha megvan, fel sem tűnik, ha meg elfogy, fuldokolni kezdünk. Így fuldokolt Magyarország is a bizalom hiányában egy évvel ezelőtt. A bizalom újjáépítése ráadásul nem csak cselekvések egyszerű összege; egy konzekvens magatartás hitelesítheti csak azt. Magyarországban ma újra bíznak külföldön. Ez teszi lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat ma az elmúlt húsz év legalacsony abb szintjén van, hogy a tízéves futamidejű magyar államkötvényeket Amerikában háromszorosan túljegyezték néhány héttel ezelőtt, és hogy a görög válság kapcsán minket emlegetnek bezzegországként. A bizalom tartós visszaszerzéséhez azonban ezeken túl az is kellett, hogy amit a kormány az elmúlt tíz hónapban tett, több legyen, mint puszta válságkezelés. A szükségből erényt kovácsolva a gyarapodó Magyarország alapjait fektettük le. Ez volt a kormányprogram negyedik pillére, a növekedés beindítása. A növekedés nagyon egyszerűen két dologról szól: hogy kinőhessük adósságainkat, és arról, hogy felnőhessünk Európához - felnőhessünk Európához életszínvonalban és gazdasági erőben. Nos, a tíz éve halogatott átalakítások gyors meglépése megteremtette az újbóli, a tartó s növekedés alapjait. A nyugdíjrendszer átalakítása nemcsak hogy évtizedekre stabilizálta a jelen és jövő nyugdíjasainak járandóságát, de értékes munkaerőt tart bent a munka világában, míg a szociális rendszer átalakítása sokakat ösztönöz majd segély helye tt a munkára. Az adórendszer átalakítása pedig egyszerre ösztönzi a munkavállalást és a többletmunkát, hiszen most februárban már milliók érzékelhették Magyarországon, hogy nagyobb lett a nettó fizetés a bérkimutatásokban, a számlákon, egy átlagos keresetű emberé majd’ 15 ezer forinttal. Ezzel párhuzamosan 400 milliárd forint marad a magyar vállalkozásoknál beruházásra és munkahelyteremtésre. A magyar gazdaság 2011 után 4 százalék közeli mértékben bővülhet, négy év alatt 2000 milliárd forintnyi többletforrá st kínálva közös terveinkhez; 2000 milliárd forint, amit a rendszerváltás utáni Magyarország történetében talán először végre nem elosztogatni, hanem beosztani kellene; befektetni, beosztani múlt, jelen és jövő között. A múlt a felhalmozott adósságunk, a m agyar állam adóssága, amit csökkenteni kell, hogy a kiszolgáltatottságunk is csökkenjen. A jelent úgy tehetjük jobbá, hogy a közszolgáltatások minőségét javítjuk. Amikor a jelenre fordítunk többleterőforrásokat, olyan területekre érdemes összpontosítani, a melyek egyben a jövőt is szolgálják, és erősítik a társadalom összetartását, igazságérzetét. A 2000 milliárdos többlet harmadik szeletét pedig költsük a jövőre, vagyis versenyképességünk javítására és a növekedés, a gyarapodás fenntartására. Ennek érdekébe n további adó- és járulékcsökkentést javasolok a következő kormánynak és parlamentnek, elsősorban és mindenekelőtt a munka terheinek csökkentése érdekében. Tisztelt Ház! Az előbb említett 2000 milliárd a mi közös munkánk, erőfeszítésünk és áldozatvállalásu nk eredménye. Ez a lehetőség akkor válik befejezett ténnyé, érzékelhető, megélhető gyarapodássá, ha ehhez a helyes úton közelítünk. És Magyarország ma újra a helyes úton közelít a céljai felé, Magyarország újra a biztonságos, a józan észre alapozott úton j ár. Ezt ma már mindenki elismeri, aki nem indul a választáson, és az ítéleteit nem befolyásolják politikai napi érdekek, legyen az külföldi elemző, munkahelyteremtő befektető vagy szakmai alapon mérlegelő hazai közgazdász.