Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 7 (228. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BOTKA LAJOSNÉ (MSZP):
967 jogosan keressük a költségvetésben azokat az értékeket, azokat a célokat, amelyek szolgálatába állnak a számok és azok a pénzek, amelyek közös pénzeink, több mint 10 millió magyar állampolgár közös pénze. Ennek a megtervezése és a felosztása tehát közös felelősség. Mégis sokan mondják - és ez így van jól, a többpárti demokrácia velejárója , hogy a kormánypárti frakciók képviselőinek és a kormánynak a fele lőssége, valamint az ellenzék lehetősége más és más, bár nagyon remélem, hogy a döntés felelősségében előbbutóbb azért is osztozni tudunk, mert a 2010es költségvetés nem akármilyen év költségvetése. A 2010es költségvetés készítésekor természetesen tiszt ában vagyunk azzal, hogy 2010 a választás éve, tisztában vagyunk azzal, hogy a 2010es költségvetés tervezése, elfogadása - hallva a hozzászólásokat - elsősorban a kormánypárti képviselők felelőssége, a jobbításban pedig szeretnénk partnerséget kérni önökt ől, hiszen ez egy tervezet. Mint ahogy többször elhangzott, az általános vita arra is jó, a bizottsági, szakbizottsági viták arra is alkalmasak, hogy egymás szemét felnyitva lássuk, hol lehet és hol szükséges korrigálni. Mégis azt mondtam bevezetőként, hog y nem számokról van szó elsősorban, hanem arról, hogy milyen értékeket, milyen célokat fogalmazunk meg akkor, amikor a költségvetésről beszélünk. A költségvetés készítése elsősorban felelősség kérdése. Többen különböző metaforákat használtak; Gurmai Zita e urópai parlamenti képviselő joggal egy háziasszonyi vagy családi példát mondott. Ez a költségvetés is abból indult ki, hogy számba vette, mennyi a bevétel, mennyi az a lehetőség, amivel 2010ben rendelkezhetünk. S máris sajátos helyzet: ma vajon mindannyia n pontosan tudjuk, és majd számon kérhető módon fillérre pontosan fogjuk tudni a 2010es költségvetés beszámolójakor egy év múlva, hogy a bevételeket milyen pontosan tudtuk bemérni? Ugye nem? Nyilvánvaló, hogy a kockázatok elemzésénél - amit Horn Gábor kép viselő úrtól hallottunk - tudnunk kell, hogy ez a költségvetés milyen gazdasági környezetben . Ez egy prognózis, a legjobb szakmai tudásunk szerinti prognózis egyik oldalról, ami a gazdasági helyzetet illeti, a másik oldalról meg természetesen a saját dönt éseink korlátai, cölöpei között terveztünk. Ilyen parlamenti döntés volt, amikor a konszolidációt, az államháztartás egyensúlyát fontos gazdaságélénkítő feltételnek mondtuk, magyarul azt mondtuk, hogy elég, nem tovább az eladósodással; korlátok közé kell s zorítani azt a képviselői, parlamenti jó szándékú elvárást, hogy persze jogos igényeket minél nagyobb mértékben elégítsünk ki, minél többet, mert joga van és helye van a pénznek. No de ezt a korlátot közösen elfogadtuk, ezért tehát számunkra a 3,8 százalék os hiány, ami ennek egy számban megjelenő formája, olyan cölöp és olyan érték, ami nem 2010re szól, hanem ennek az országnak a jövőjéről szól. A következő időszakról szól, ha úgy tetszik, a nyugdíjakról, a munkáról és a fiatalokról szól. Tehát az eladósod ás megállítása, a felelősségünk 2010 utánra nyúlik. Ez a realitás költségvetése, mert a bevételek, a hiánycél rögzítése után - mint ahogy odahaza - megnéztük, hol vannak szükségletek, mire kell pénzt költeni, és mire futja. Az a nagy kérdés, hogy hogyan tu djuk felosztani ezt a kisebb tortát, mert egyébként ismerjük a szükségleteket. Ebben a felosztásban jelentek meg azok a fejezetek, amelyekhez egyébként jogosan én magam is több területen kritikusan közelítettem. És természetesen azt kell mondanom, nem öröm azt mondani, hogy valahol nem tudunk többet adni, de fontos azt mondani, hogy hova tudunk adni annak érdekében, hogy a felelősség mellett a közbiztonság és a létbiztonság értékeit is meg tudjuk jeleníteni a költségvetésben. Én a létbiztonságot társadalmi, családi, egyéni szinten is értem, de értem a létbiztonságot intézményi működési szinten, értem ágazati működési szinten is. Nyilván nem lepődnek meg képviselőtársaim, ha ebben az elemzésben elsősorban a saját szakterületemre, az oktatásra irányítom a figy elmet. Természetes, hogy nagyon kritikus szemmel vizsgáltam az oktatás állami finanszírozási arányait, ezen belül természetesen a különböző oktatási típusokat, a közoktatást, a pedagóguspolitikát, az intézményi infrastruktúra helyzetét, a felsőoktatást, a kultúrát, a tudományt, a kutatást, tehát a tágabb humán szférát. A saját döntéseink közül elfelejtettem említeni egy olyan döntést, ami 2010. január 1jétől a költségvetés bevételi oldalát befolyásolja, ez pedig az az adó- és járulékcsökkentési program,
