Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 14 (220. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
97 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Hónapok óta halljuk az egészségügyi ellátórendszer és a kórházak vezetőitől, hogy súlyos anyagi gondok elé néz ez a terület is. Az első figye lmeztető jelek július elején érkeztek, amikor nyilvánosságra kerültek az áprilisi teljesítmények alapján a súlyszámok. Az áprilisban bevezetett 70:30 százalékos teljesítményfinanszírozás elégtelensége három hónappal később, a júliusi kifizetéseknél látott napvilágot. Egyes kórházaknál, így a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórháznál azonnali intézkedésként a programozott, nem sürgősségi műtéteknél korlátozást vezettek be, így remélve, hogy a forrásmegvonás ellenére nem alakul ki lényeges hiány az intézménynél. Nem így történt. A szeptemberi adatok, amelyek a júniusi teljesítményt finanszírozták, még drasztikusabbak voltak: a 70 százalékra fizetett 150 ezer forint után a maradék 30 százalék finanszírozására már csak 43 ezer forint maradt, és ez semmire sem elég. A kórház a korábbi hónapokban 750 milliós költségvetésből gazdálkodott havonta, ez jelenleg 550 és 610 millió forint között ingadozik. Az intézményben végzett munkára jellemző, hogy a megye másik három kórházának költségvetése 200 millió forinttal kevesebb havonta, mint a kaposvárié egyedül. A most érvényben lévő súlyszámok alapján a kórház menedzsmentje további szigorításokat kénytelen bevezetni. Tovább nőnek a várólisták, de ennek ellenére növekszik a hiány, a kórház sosem látott adósságot halmozhat fel a z év végéig, a hiány akkorra elérheti a 750800 millió forintot is. Mindezek ismeretében az elmúlt héten a Ház egészségügyi bizottságában kezdeményeztük, hogy a bizottság egységesen fellépve kérje a miniszterelnök úrtól a tavasszal zárolt mintegy 30 milliá rd forint felszabadítását azért, hogy a fekvőbeteggyógyintézetek legalább lélegzetvételnyi időhöz jussanak. Sajnos a bizottság kormánypárti többsége nem támogatta kezdeményezésünket. A helyzet azonban tarthatatlan. Miközben az egészségügyi tárca lázasan k eresi a finanszírozási rendszer megváltoztatásának lehetőségeit, addig kórházaink gazdasági helyzete az összeomlás felé halad, ez pedig emberéleteket sodor veszélybe, és emberi sorsokat tesz tönkre. A megyei önkormányzatok vezetői, akik felelősek a megyei intézmények fenntartásáért és működéséért, tehetetlenek, hiszen az eddigi elvonások már őket is kivéreztették, így anyagi segítséget fenntartóként nem képesek nyújtani a kórházaknak. Még elkeserítőbb a szocialista városvezetés által kiszervezett nagyatádi kórház esete. A kórház, amely magánműködtetésben van, oly módon került lehetetlen helyzetbe, hogy a kórház dolgozói, orvosai plakátot helyeztek az épület bejáratához, arra kérve a betegeket, támogassák a kórházat, mert ellenkező esetben megszűnhet a működé se. A megye másik két kórháza, a marcali és a siófoki kórház is hasonló helyzetben van. A halmozódó adósságok itt is felvetik a működésképtelenség lehetőségét. Sürgős segítségre van szükség, ezért itt a parlament nyilvánossága előtt ismételten kérjük: azon nali hatállyal szabadítsák fel a korábban zárolt milliárdokat. Nagy a baj a kórházi ellátással, a betegek, a magyar lakosság érdekében azonnali cselekvésre van szükség. S hogy cselekedniük kell, álljon itt egy idézet 2006ból, amely az MSZP országos válasz tmányának ülésén hangzott el, hat nappal az önkormányzati választások elvesztése után, az akkori szociális és munkaügyi miniszter, Lamperth Mónika szájából: “Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. … O lyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent állítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. … Örülök, hogy értjük egymást.” Igen, értették, és önök pontosan ezt cselekedték. Ezért most itt az ideje, hogy ne úgy, mint eddig, a haveroknak tolják a milliárdokat, hanem azt a pénzt, amelyet az Országgyűlés a költségvetés