Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 7 (228. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
947 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! Azt gondolom, az természetes, hogy az ellenzék másként látja a költségvetést, mint a kormány vagy a kormánypártok, de azért maradjunk a tényeknél és a valóságnál. Először is, ami a költségvetés benyújtott tervezetében szerepel: a rend- és közbiztonságra 15 milliárddal több, 235 milliárd helyett 250 milliárd forint jut - ez az egyik. Ez a matematika szabályai szerint nem csökkenés, hanem növekmény. A másik dolog, hogy mi van a bírságbevételekkel. Ez nem egy előírás, amit teljesítenie kell a rendőrségnek, hanem egy prognózis arra, hogy mennyi bevétel érkezhet ebből a tételből, és a rendőrség ezt közvetlenül felhasználhatja azokra a tételekre, amelyeket a jogszabály számára lehetővé tesz. Tehát ez nem előírás, hanem egy prognózis. Ez szerepel a költségvetésb en. De még egyszer mondom, hogy növekszik a rendvédelemre szolgáló előirányzatok mértéke. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. A következő hozzászóló Veres János képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, két reagálásom nekem is lenne Lázár úr hozzászólásához. Az első: érdemes a kifejezéseket pontosan használni, Lázár úr. Ön azt mondta, hogy az IRM adóbeszedést fog f olytatni. Ugye, ön is tudja, hogy ez nem adóbeszedés. Remélem, hogy mint polgármester és mint országgyűlési képviselő tisztában van a fogalmakkal. Később a hozzászólásában mást is használt. Csak azt gondolom, hogy nem érdemes a népszerűnek tűnő kijelentése k hajhászása kapcsán olyasmit használni, ami nem felel meg a valóságnak. Maradjunk abban, hogy nincs ilyen jellegű feladata. A bírságok természetesen oda folynak be, ahová azt a jogszabály előírja. A másik kérdés: elhangzott öntől is és Kontrát képviselő ú rtól is, hogy korábban nem volt ilyen bevétel tervezve. Kontrát úr már hozzászólásában is cáfolta ezt a kijelentést, hiszen elmondta, hogy a korábbi évben hány milliárd forint ilyen típusú bevétel volt tervezve a rendőrség költségvetésében. Ön mondta a szá mot, hogy 6 milliárd forint volt a korábbi tervezet, nem pedig 16 milliárd forint. Ezt csak azért tartom fontosnak, mert amikor ön volt államtitkár, akkor is volt tervezve az akkori Belügyminisztérium költségvetésén belül olyan bevétel, amelyik különböző j ogcímekből a Belügyminisztérium költségvetésének a gyarapítását szolgálta. Azon, hogy jelen pillanatban ilyen bevétellel számolnak, nem kell különösebben meglepődni, hiszen értelemszerűen mindig is volt ilyen bevétel, a költségvetésben mindig volt ilyen te rvezve, és a zárszámadásban elszámoltak a teljesüléssel. Volt egy másik kijelentése is, amire mindenképpen reagálni kell, mert szerintem az is erős csúsztatás. Ha Lázár úr úgy gondolja, hogy aszerint kell differenciálni a piroson áthajtó gépkocsivezetők kö zött, hogy milyen a szociális helyzete, mennyi a jövedelme, akkor lehet ez egy sajátságos vélemény. Azért sajátságos ez a vélemény, mert azt jelenti, hogy egy országgyűlési képviselő más büntetést érdemel, mint egy minimálbért kereső vagy mint egy nyugdíja s. (Dr. Lázár János: Tudod, hogy részletfizetési lehetőség nincs! - Babák Mihály: Azt sem adnak, részletfizetési kedvezményt!) De bocsásson meg, ha az a véleménye, akkor azt kell mondani, hogy aki Magyarországon elkövet egy ugyanolyan bűnt, az nem ugyanoly an büntetést érdemel attól függően, hogy milyen a társadalmi státusa. Ez lehet egy álláspont, de nehogy félreértés legyen, én ezzel személy szerint nem értek egyet. Csak azt tudom mondani, hogy ha ezt a vitát kinyitjuk, akkor itt az alapkérdés. Szerintem n em érdemes ebbe a vitába ilyen módon belemenni. De mivel a hozzászólásában ezt kinyitotta, ezért akartam erre mindenképpen reagálni. És ha megengedik, hogy a tények mellett maradjunk: a benyújtott költségvetési tervezetben az szerepel, hogy az államháztart ás funkcionális mérlegeként a rendvédelem és a közbiztonság a 2009.