Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
929 Köszönöm szépen, képviselő úr. Halmai Gáborné következik. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a figyelmet azokt ól, akik még itt vannak a teremben. Az utolsó néhány hozzászóláshoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy azon szerencsések közé tartozom, aki országgyűlési képviselőként az előző ciklusban kistérségi társulási elnökként részt vehettem több olyan átadáson, töb b olyan program elindításán - iskolafejlesztési programoknál vagy útprogramoknál , ahol együtt álltunk a másik oldal képviselőjével vagy az adott polgármesterrel, függetlenül attól, hogy milyen oldali volt, és együtt tudtunk örülni. Én nagyon hiányolom ez t a parlamentben. Valamint azt is hiányolom, ami számomra ennek a mai napnak egy nagyon komoly tanulsága volt, hogy azzal kellett szembesülni, hogy valóban válság van. Válság van kívül és belül, válság van a gazdaságban, de azt gondolom, hogy még nagyobb v álság van az összefogás, az együttműködés képtelenségében is. Mert itt vitatkoztunk reggel 8tól idáig, de igazából olyan közös javaslatok, fejlesztések nem fogalmazódtak meg, amelyekkel majd a költségvetés következő szakaszában együtt tudnánk jobbítani a költségvetést. De a válság kezelésének van egy, a hétköznapi ember számára is felfogható és még a közgazdasági irodalomban is megtalálható logikája, ami úgy szól, hogy a változások kezelésének, a változások, a válság irányításának a következő lépéseken ker esztül van esélye: szembenézni a tényekkel és a valósággal, felkészülni a legrosszabbra, stratégiai célokat megfogalmazni még ilyen helyzetben és hosszú távra is, és mindezt a mögötte lévő embereket is figyelembe véve tenni. Ez egy olyan dolog, amit helyen ként tanítunk az iskolában, aztán nem tudunk gyakorolni, vagy nem vagyunk erre felkészülve. Nézzük ezeket a dolgokat sorban! A valóság az, hogy a bevételi oldalon - s ezt itt képviselőtársaim többször elmondták már - a 200910. évi válság eredményei miatt a GDP 7,6 százalékos csökkenése van, ami azt jelenti, hogy körülbelül egyhavi bevétellel kevesebbet lehet elkölteni. Ez tény, ez az, amivel szembe kell nézni. Mi lehet a legrosszabb? Két rossz lehet, amiről többen beszéltek már képviselőtársaim a teremben. Az egyik az, hogy azt mondjuk, mindegy, hogy mit csinálunk. De ez így nem igaz, hiszen felelősségünk van aziránt, hogy megtartsuk a magyar gazdaságot azon a szinten, hogy mondjuk, a következő évben, amikor egy versenyben fogunk elindulni másik országokkal , reményeink szerint a válságból kilábalva, akkor a gazdaság működőképes legyen. Azt gondolom, dannyiunk felelőssége, hogy ezzel szembenézzünk és hogy eszerint cselekedjünk. Azt is mindannyian tudjuk, és szembe kell néznünk azzal - ezt is fideszes képvisel ők mondták , hogy visszamenőleg lehet mutogatni, de tény, hogy dannyiunk közös célja az, hogy elérjük az eurózóna védelmét. Ehhez képest olyan költségvetést kell készíteni, úgy kell a következő évekre készülni, hogy erre megmaradjon az esélyünk. A hozzász ólásokban az európai parlamenti képviselők, az Országgyűlés képviselői, jobb- és baloldaliak, ellenzékiek és kormánypártiak is sok olyan stratégiai irányt fogalmaztak meg, ami szerintem is vitathatatlan. Nagyon sokszor elhangzott a közbiztonság kérdése, el hangzott az igény és a szükség az adócsökkentésre, mindegyik oldalon szinte mindenki megfogalmazta, hogy szükség lenne munkahelyek teremtésére, és arról is nagyon sok szó esett, hogy az összes rendelkezésre álló európai uniós és hazai forrásnak szükséges a z összehangolása, és az egymást erősítő, a hazai és az EUs forrás egymásra támaszkodó hatékony felhasználása. Mi is tudjuk ezen az oldalon, hogy bizony nagyon sok hiba van itt. Mindannyian szembesülünk azzal - korábban már javaslatokat is tettünk ebben , hogy hogyan tudunk változtatni azon, hogy több eséllyel induljanak a civil szervezetek a felhasználásokban. Erre nem olyan régen tettünk egy módosító javaslatot is. Mindannyian tudjuk, hogy szükséges módosítani - erről is beszéltek képviselőtársaim - azt, hogy egy LEADERprogramban eredményesebb legyen a felhasználás, de ennek például az is feltétele, hogy helyben ne csak a döntések legyenek meghozhatók, hanem a