Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
910 kistelepülések a kormányzati gondolkodásmódo n kívül rekedtek, hiszen ezek a települések elsősorban ezer fő alattiak, ahol már nincs posta, a legtöbb településen nincs iskola, a gyerekek valahova eljárnak - húsz kilométerre - iskolába, és a következő években abszolút nem fognak kötődni a településükh öz. Ez a település, többek között, oda fog jutni, mert arra van ítélve, hogy meg fog szűnni benne az élet. Az igazi élet, mert aki falun él, az tudja, mit jelent az, hogy gyerekek játszanak a réten, ahol a gyerekek az utcán biztonságban vannak, hiszen mind enki ismer mindenkit, és ezek az emberek együvé tartoznak, egy közösséget alkotnak, és ezek a közösségek az elmúlt évek költségvetési gondolkodásmódja miatt oda jutottak, hogy a következő évi megszorítások miatt, a Bajnaicsomag következtében még rosszabb és ellehetetlenültebb helyzetbe kerülnek. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy csökkennek a buszjáratok, vagy - ami különösen aktuális téma - hogy a következő évben a térség vasúti hálózatát a kormányzat, illetve a MÁV meg akarja szüntetni. Ez az, ami ar ra mutat példát, hogy hogyan nem lehet gondolkodni költségvetési tételként az ilyen településeken, a kistelepüléseken élő emberek sorsáról. Ezért is veszélyes ez a költségvetés, ezért gondolom úgy, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha ezt a költségvetést v isszavonnák, és átgondolnák azokat a tételeket, amelyek véleményem szerint az embereket vidéken a legjobban felháborítják. (19.10) Egy gondolat, és nem akarom Tabajdi képviselőtársam hozzáértését megkérdőjelezni, hiszen régen sokat dolgoztunk együtt külügy i és európai témákban, de vannak olyan anomáliák, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni a mai médiavilágban. Például Drégelypalánkon, amely szintén a körzetem, ahol drasztikusan nőtt a munkanélküliség, ahol a kisvállalkozások, elsősorban az építőipari váll alkozások tönkrementek - és lehet, hogy többen feketén dolgoznak, vagy nem dolgoznak , ott, arra a településre európai uniós forrásból 112 milliót kapott egy budapesti cég, hogy kutyafitnesz, utórehabilitációs, hidrofuttató centrumot létesítsen. (Derültsé g az MSZP soraiban.) Az emberek ezen nem mosolyognak, képviselőtársam, hanem fel vannak háborodva, és például a polgármester, akit a legjobban kellene, hogy érintsen a dolog, nem tudott ilyen pályázatról, viszont megvan annak is a nyoma, hogy kik döntöttek egy olyan pályázatról, amelynek véleményem szerint sincs értelme, és nem arról szól, hogy a térségben adott esetben vállalkozásokat értelmes módon segítsen. Röviden rátérnék még a Külügyminisztérium költségvetésére, amit egyszerűen össze lehet foglalni, h ogy tragikus, hiszen az elmúlt években többször elmondtuk azt is, hogy a működőképesség határán van a Külügyminisztérium, olyan szinten, hogy az idei évben félévkor, a devizaárfolyam ingadozása miatt a Külügyminisztérium költségvetése majdnem odajutott, ho gy hiányzott számára több mint 5 milliárd forint, amelyet egy központi tartalékból odaadtak. De ez egy figyelmeztető jel volt arra, hogy az év felénél elfogyott a dologi és a bérjellegű kiadásokra a Külügyminisztérium költsége. Az idei év semmivel nem terv ez többet. Lehet, hogy a főszámokban a fejezet nagyobb költségvetési támogatást élvez, de ehhez hozzá kell tenni, hogy ebben majdnem 10 milliárd forint az a felkészülési pénzösszeg, amelyik a 2011es európai uniós elnökségről szól. Ennek az európai uniós f elkészülési csomagnak a részeként itt a parlamentben működik egy négypárti egyeztető csoport, munkacsoport, ahol én is el szoktam mondani, vagy el szoktam azt mondani, hogy ez a költségvetési tétel nem elegendő 2011re, különösen akkor nem, hogyha azt látj uk, hogy a kormányzat több mint 300 milliárdos tartalékalapot képez. Miközben az európai uniós elnökség, ahogy Tabajdi képviselőtársam is mondta, nem arról kellene szóljon, hogy a magyarok milyen melankolikusak - a hungaromelankólia, lehet, hogy rosszul i dézem őt , de alapvetően arról kellene szólnia, hogy ez egy megmérettetése lesz az országnak, és erre sem elegendő ez a forrás. Ha a részletes tervezést nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy a legtöbb kérdésben, a legtöbb programban, a legtöbb előre tervez hető vagy tervezett, megvalósított programra, találkozóra alultervezett a költségvetés. A Külügyminisztérium költségvetését, ha viszonyítom az előző évekhez képest, ahhoz tervezzük, akkor fennáll annak a veszélye, hogy az év második felére elveszíti a műkö dőképességét. Pedig