Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP):
887 reformok megfúrását, tönkretételét szoktam elmondani (Babák Mihály: Melyikre gondolsz? Nem is volt egy se! Egy se volt, csak megszorítások!) , hogy azért vállalják a felelősséget. Ugyanakkor azért a tényszerűséget, képviselő úr, be kellene tart ani. A pedagógusóraszámemelés ugye nem szerepel a költségvetésben, de ha már beszél róla, akkor a következőt kell elmondani. 2002ben a Fidesz fölemelte a pedagógusok óraszámát, amelyet akkor mi csökkentettünk, és 2008ban arra a szintre emeltük fel az ór aszámot, amelyre a Fidesz korábban már fölemelte. Ez így korrekt, ez így pontos. (Babák Mihály: Így szoktatok hazudozni…) A másik megjegyzésem, képviselő úr, hogy ha a 13. havi fizetés elvételét itt megemlíti, akkor viszont illik megemlíteni azt - és 2010ben a költségvetéshez ez már jobban kapcsolódik , hogy 2010ben például a pedagógusok nettó jövedelme az adórendszer átalakítása miatt körülbelül pont egyhavi nettóval lesz magasabb (Babák Mihály: Ezt nem hiszik el! - Dr. Vitányi István: Ezt nem hiszi el senki!) , tehát ha úgy tetszik, akkor visszakapja a társadalom, visszakapja a közszféra jelentős része azt a jövedelmet, amelyet a 13. havi fizetéssel elvettünk tőle. (Babák Mihály: Tatai, te mindig hazudsz! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Csigavér! - Az el nök csenget.) Rendben van, képviselő úr, hogy nem szereti hallani az igazságot, de ezt is azért hozzá kell tenni. (Taps az MSZP soraiban. - Pettkó András: Csak a 120 alattiaknál igaz, amit mondtál! - TataiTóth András: Számoljatok utána!) ELNÖK (Harrach P éter) : Folytatjuk a normál idejű felszólalásokat. Mohácsi József következik. (Pettkó András: Fogadok! A 120 ezer bruttó alatt igaz ez! - Babák Mihály: Tatai, nem lesz igazad soha! Hazudsz!) MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képvise lőtársaim! Én konkrétan a költségvetéssel kapcsolatosan szeretnék (Babák Mihály: Nem mondasz igazat, Tatai! Megfizetnek érte?) a sport és turizmus részről pár szót megemlíteni, de muszáj két szót mondanom Bernáth Ildikónak, hogy azért tudjuk mi is, hogy ba j van, mert gazdasági világválság van, és ezt kezelni kell. Most mondta az EUs képviselő asszony, hogy 3 millió munkanélküli van az európai országokban, Németországban most küldenek el négyezer embert a Deutsche Bahntól, ötezret a Philipstől és sok minden , úgyhogy ez sajnos kigyűrűzik, de reméljük, előbbutóbb kimászunk belőle; nyilván ahhoz, hogy a konvergenciaprogrammal rendben legyünk, és az EUzónához tudjunk tartozni, muszáj meghozni ezeket az intézkedéseket. (17.20) A turisztikával kapcsolatosan szer etném önöknek elmondani, hogy a turisztikai célelőirányzat 5604,4 millió forint, ebből a nemzeti turisztikai marketingtevékenységre 4600 millió forint tervezett összeg van. A turizmus intézményrendszerébe tartozik a nemzeti turisztikai marketingtevékenység et folytató, százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Turizmus Zrt., amelynek működéséhez a költségvetési keret a turisztikai célelőirányzatból kerül biztosításra. Az ország turisztikai versenyképességét elősegítő promóciós tevékenység az alá bbi célokat segíti elő: új turistarétegek megnyerése, az idegenforgalmi idény széthúzása, a korábban megvalósult fejlesztések integrálása a turizmus vérkeringésébe, a vendégek fajlagos napi költségének emelése, a belföldi turizmus erősítése, az arányok tov ábbi növelése. A turisztikai marketing és promóciós költségvetésnek a 2009. évihez képest minimálisan megemelt szintjét indokolja az egyes fogadó országok közötti egyre erősebb verseny, valamint az a tény, hogy a marketingkeret növelése közvetlenül forgalo mnövekedést, így az adóbevételek emelkedését is eredményezheti. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a vendégéjszakák alakulásának tendenciája és a marketingtevékenységre fordított anyagi források között igen szoros összefüggés tapasztalh ató.