Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
867 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik két percben Kovács Tibor, az MSZP képviselője. Parancsoljon! KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisz telt Áder Képviselő Úr! Ez a beszéd, amit ön itt elmondott, ezt nevezzük mi a Fidesz kettős beszédének, mert mindig a helyzethez igazodóan fejtik ki az álláspontjukat. Szeretném emlékeztetni önt, hogy van önnek egy pártvezetője, aki annak idején, az európa i uniós csatlakozást megelőzően, amikor arról kellett volna beszélni, hogy a Fidesz hogyan készítette elő a csatlakozásunkat, akkor azt mondta, hogy van élet az Európai Unión kívül is. Ez volt akkor az önök álláspontja. Most úgy tünteti fel magukat, mintha a legfőbb támogatói lennének az európai csatlakozásnak. A Fideszkormány idején, tisztelt képviselőtársaim, amikor hallhattuk, micsoda grandiózus fejlődésen ment keresztül az ország, akkor éppen 4 százalékról 2002re 2,6 százalékra csökkent a gazdasági nö vekedés. Beszélnek itt a munkanélküliségről. Tisztelt Képviselőtársaim! Most, a gazdasági válság kellős közepén, amikor valóban foglalkoztatási gondok vannak, ma a foglalkoztatottak száma Magyarországon több, mint a Fideszkormány idején volt. Tisztelt Kép viselő Úr! Ez is az igazsághoz tartozik. Az államadósság csökkentéséről beszél most, képviselő úr, kárhoztatja a kormányunkat (Zaj a Fidesz és a KDNP soraiban. - Az elnök csenget.) , ugyanakkor, ha egy órával ezelőtt itt lett volna, hallhatta volna a fidesz es képviselőket, amikor arról beszélnek, hogy nem baj, hogyha a hiány növekszik, és nem 4, hanem 567 százalék lesz, mert most éppen ez a Fidesz forgatókönyve, hogy nem baj, ha nő az államadósság. Ez a kettős beszéd: az egyik ezt mondja, a másik azt mondj a, a néző meg vagy az egyiket hallja, vagy a másikat, azután nem tudja a kettőt összehasonlítani. (Domokos László: Ez a te álláspontod!) Szerintem egységesen kellene véleményt mondani, és végre hallanunk kellene valamit arról, hogy egyébként a Fidesz mit g ondol, és hogyan képzeli el az ország gazdasági életét a válság kellős közepén. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Keller László, az MSZP képviselője. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban.) KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondoltam, hogy az európai parlamenti képviselők megosztják azokat a tapasztalatokat, ami mondjuk, Európá ban a gazdasági válság következtében tapasztalható, a kilábalásokat esetleg összevetik a hazai megoldáskereséssel, de nem ezt lehet kapni: Áder János ott folytatja, ahol abbahagyta itt, a Magyar Országgyűlésben, európai parlamenti képviselőként. Négy kérdé st tett fel: segíte közelebb kerülni Európához a 2010. évi költségvetés? Meggyőződésem, hogy ha volt ideje az európai parlamenti képviselőségre való felkészülés során figyelemmel kísérni azt a következetes válságkezelő politikát, amire rákényszerültünk és következetesen folytatunk, akkor azt gondolom, hogy igen, a 2010. évi költségvetés közelebb visz bennünket a fejlett, de nagyon nehéz helyzetbe került európai uniós országokhoz. Ki puskázta el a lehetőséget? Képviselő úr, sokszor megbeszéltük: közösen, mi ndannyian. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Micsoda? - Moraj.) Akkor, amikor 2002től 2006ig olyan gazdaságpolitikát folytattunk, amely mondjuk, szöges ellentétben áll azokkal a tézisekkel, amelyeket Bokros Lajos volt szíves itt két és fél percben ismertet ni, igen, sokkal népszerűbb volt emelni a