Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MOLNÁR ALBERT (MSZP):
853 van, mint az ellenzéknek.) Köszönhető ez az SZDSZ nevű párt - vagy nem is tudom minek a - kétszínűségének, de reméljük, hogy majd a választáskor ezt a választópolgárok tolerálni fogják. (Göndör István: Köszönhető a Fidesz két vezérszónokának.) (14.50) Tisztelt MSZPsek! A 8. költségvetést terjesztik egymás után a parlament elé, önöknek megadatott ez a lehetőség, és azt kell mondjam, hogy a 8. a legros szabb. Pedig ha valaki ügyesen és jól kormányoz, akkor éppen fordítva csinálja. Éppen fordítva csinálja, hiszen a választás évére csinál olyan költségvetést (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) , amire az emberek azt mondják, hogy ez igen, ez elfogadható, e z valóban az ország jobbítását akarja, azt akarja, hogy az emberek jobban éljenek. Önök az elmúlt hét évnek a termékét, a bizonyítékát, hogy úgy mondjam, az utolsó dokumentumot terjesztették ide a parlament elé, ami azt bizonyítja, hogy önök képtelenek a k ormányzásra. És mindezt megfejelik a költségvetési vitában azzal a gúnnyal és azzal a cinizmussal, hogy ezért még mindig az ellenzéket, még mindig a Fideszt, még mindig Orbán Viktort és a ’982002 közötti kormányt teszik felelőssé. Uraim, ez a költségvetés vállalhatatlan, ez semmi mást nem akar, csak az önök túlélését. Hát örüljenek, néhány hónapig még önök leszek a kormánypárti képviselők! De ne feledjék el, egyszer minden véget ér, egyszer jön az elszámolás a választópolgárokkal, egyszer jön az elszámolás a joggal. Ez a költségvetés azt támasztja alá, hogy önöknek ezért a tettükért, a költségvetésért is és az előző hét évért is felelniük kell. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból. - Közbeszólás: Úgy van!) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kettő percre megadom a szót Molnár Albert képviselő úrnak, MSZP. MOLNÁR ALBERT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elég borzasztó ilyen szavakat hallani Tátrai (Sic!) úr szájából, de van erre egy népi közmondás. Én azt gondolom, hogy Herényi Ká roly fogalmazta meg azt, ami itt valamennyiünk felelősségét terheli, hogy valóban, a nagy ellátórendszerek átalakításához nem álltunk hozzá. Mi legalább elmondhatjuk, hogy nekiálltunk, képviselő urak. Viszont van egy csomó kétharmados törvény, amelyhez önö k nem voltak partnerek, ezt azért tegyük hozzá, és azért a felelősséget így kell tekinteni. Úgy nem lehet reformot csinálni, hogy mi azt mondjuk, hogy egy kicsit húzzuk meg a nadrágszíjat, önök meg azt mondják, hogy nem, ki kell engedni a nadrágszíjat, azé rt, mert az emberek a könnyebbet választják, és nagyon normálisan választják a könnyebbet. Így nem lehet! Azt gondolom, hogy megvannak az első eredményei a 2006os reformoknak, és ezeket az eredményeket talán önök is nézték, hogy a külső finanszírozási szü kséglete az országnak nagyon jelentős mértékben lecsökkent. Amíg még 2002ben is 7 százalék körüli bruttó hazaitermékarányos külső forrás kellett az ország finanszírozásához, bizony az idén lemegyünk 32,8 milliárd euróra, jövőre 3 milliárd körüli euróban fog ez stabilizálódni. Nem voltak partnerek a kórházak, az önkormányzatok vagy akár az állami vállatok stabilizálásában. A nagy ellátórendszerek közül majdnem ugyanannyi kórház maradt, mint amikor nekiálltunk a reformoknak. Az önkormányzatok vonatkozásába n kiadták a jelszót, hogy eladósítani az önkormányzatokat. Kérem, 528 milliárdnyi kötvényt bocsátottak ki az önkormányzatok. Mi ez, ha nem kockázat egy költségvetésben, amikor a kormány spórol, és 2010ben 150 milliárddal fog a központi kormányzat kevesebb et elkölteni? Az elmúlt években már egyébként hasonló nagyságrendű csökkentések történtek, amíg a fideszes önkormányzatok szórják a pénzt, néha presztízsberuházásokra. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból. - Babák Mihály: Ez miket beszél?)