Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 5 (226. szám) - A nemzeti ifjúsági stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. GYENESEI ISTVÁN (független): - ELNÖK (Mandur László):
757 Ugyanígy például a sportbizottság kezdeményezése is messze támogatható, hiszen ha ifjúságról beszélünk bárhol, ott megkerülni a sportot, me gkerülni a fizikai aktivitást, megkerülni azokat a kihívásokat, amelyek kifejezetten a fiatalok életsajátosságai közé tartoznak, úgysem lehet. Ebből a szempontból a sport- és turisztikai bizottság módosító indítványa mindenképpen támogatandó, hiszen az, ho gy a mozgásgazdag életmódot, ennek a feltételrendszerét, az igényét az ifjúság körében ki kell alakítani, ezt segíteni kell, ez evidenciaértékű, és azt hiszem, hogy senki nem is vitatja. Az pedig, úgy gondolom, hogy egy telitalálat, és tulajdonképpen a tör vénytervezet készítői részéről egy valóban hibás szemlélet volt, hogy diáksportra szűkítették le a diákok fizikai aktivitásának a kérdését, hiszen itt nem diáksportról van szó, hanem sokkal többről van szó, nemcsak tanóráról van szó, hanem a tanórán kívüli foglalkoztatásról is van szó, a versenysportról is, a tömegsportról, a szabadidősportról is, és ilyenformán ez a módosító indítvány, úgy gondolom, mindenképpen támogatandó. Az a vita pedig, amelyik arról folyt, folyik folyamatosan, hogy mennyire általános vagy mennyire konkrét, vagy mennyire nem konkrét egy ilyen dokumentum, egy ilyen törvénytervezet, pontosabban egy ilyen ifjúsági stratégia, ez, úgy gondolom, hogy egy örökös vita. (17.50) Ezen tényleg érdemes továbblépni vagy túllépni, mert ez a stratégia meggyőződésem szerint alapot adóan kellően általános, ugyanakkor pedig a végrehajtás eredményessége szempontjából vagy a számonkérhetőség szempontjából, beleértve ebbe azokat a bizonyos cselekvési terveket, programokat, amelyek ezt ki fogják egészíteni és konkréttá fogják tenni, adják meg vagy adhatják meg azokat a garanciális elemeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy erről el lehessen számolni, vagy el lehessen számoltatni a mindenkori kormányzatot. Ha emögött parlamenti konszenzus lesz vagy nagy mértékű támogatottság lesz, mármint a stratégia elfogadásában a módosító indítványokkal együtt, akkor ez lehet a biztosítéka annak, hogy függetlenül a mindenkori kormányzat színétől és a parlament összetételétől, meglesz a szándék és akarat abban, hogy az ifjúság számára keretet és lehetőséget biztosítson egy stratégia ahhoz, hogy a kellő aktivitását kifejthesse a társadalomban, illetve felkészüljön olyan feladatokra, amelyek gyakorlatilag alkotó részvételt adnak számára. Mint önkormányzati vezető, mint önkormányza ti vezetői tapasztalatokkal rendelkező csak azt tudom mondani, a legnagyobb kihívást az jelentheti a mai magyar társadalomban, hogy az önkormányzatok tevékenységébe, munkájába hogyan tudják majd közvetlenül és közvetve bevonni a fiatalokat az önkormányzati vezetők és testületek, akarjáke, tudjáke, milyen módszereket találnak ki helyben, és milyen általánosítható tapasztalatok lesznek a társadalom számára, a fiatalok számára, mondjuk, az önkormányzatok számára. Bízom benne, hogy megvan az az igény a társad alomban, és megvan az a szándék a kereteket megteremtőkben, hogy együttműködjenek, és ebből egy olyan produktum jöjjön ki, amit valamennyien szeretnénk, és amit az utánunk következő nemzedék nem felhánytorgat nekünk, nem kritikaként fogalmaz meg felénk, ha nem… (Az elnök felé:) Hat perc? ELNÖK (Mandur László) : Hat perc csak, részletes vitában vagyunk. DR. GYENESEI ISTVÁN (független) : Bocsánatot kérek. A két módosító indítvány, gondolom, ugyanezt fogja erősíteni, a magam részéről ezeket támogatom. Elnök ú r, ezzel még tartoztam az igazságnak és az elnök úrnak is. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) :