Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 28 (224. szám) - Pánczél Károly (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Tisztességesnek tartja-e, hogy miközben súlyos megszorításokra készült a kormány, a hallgatókra tandíjat akart kivetni, ön a rektoroknak kirívóan magas, akár az évi 54 millió forintot... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter:
469 köztörvényes bűnök alapos gyanújával előzetes letartóztatásban ülni, ha lehet, még jövedelmezőbb; olyannyira, h ogy ez már a hülyének is megéri. Immár munkában megfáradt, egyik hónapról a másikra tengődő tömegek ajánlkoznak a nyomasztó gondoktól való könnyű megszabadulás reményében, hogy sokmilliós jövedelemért szívesen ücsörögnének karba font kézzel néhány hónapot az előzetesben. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Az önök által kormányzott országban már csak ilyen fonák módon mennek a dolgok. Arról azonban önök és személy szerint ön is mélyen hallgat, hogy a költségvetési intézmények vezetőinek jövedelmei semmivel sem m aradnak el az állami vállalatok irányítóinak jövedelmei mögött. Számítások szerint semmi akadálya annak, hogy egy rektori fizetés elérje akár az 54 millió forintos összeget is. Ön ezt nem is cáfolta. Mindössze éreztette a felháborodott közzel, hogy ön a he lyzet áldozata. Nem volt más választása, mint hogy aláírja ezeket az arcpirító jövedelmeket. Mielőtt, tisztelt miniszter úr, egy mártír pózába merevedne, ki kell mondanunk, az igazság az, hogy ön ezeket a menedzserszerződéseket azért kötötte, hogy megvásár olja a rektorok jóindulatát, okkal remélve, hogy így készségesebben asszisztálnak a felsőoktatást sújtó megszorításokhoz. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) És az is az igazsághoz tartozik, hogy önt nemigen érdekelte, mekkora adósságot halmoznak fel eközben a felsőoktatásban. Az meg pláne nem zavarta, hogy ez nem egyéb, mint a közpénzek nemtörődöm osztogatása, amiért egy másik, felelős kormányban ön méltatlanná vált volna a miniszteri székre. Tisztelt Miniszter Úr! Mikor fejezi be a titkolózást és in tézkedik végre a rektori jövedelmek nyilvánossága érdekében? A mai magyar viszonyok között ön szerint reálise és elfogadhatóe, hogy akár 54 millió forintot is keressen évente egy rektor? Tisztességesnek tartjae, hogy az önök mély szociális meggyőződéséb ől fakadóan az oktatók illetménye évek óta alig mozdul, és egyre kevesebbet ér? A felsőoktatás eladósodása, a rektorok szerint is hatalmas, ön mégis hozzájárult ezekhez az elképesztő jövedelmekhez. A jelenlegi megszorítások során szándékában álle korlátoz ni ezek mértékét? Várom miniszter úr válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Hiller István miniszter úrnak. (15.00) DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter : Elnök Ú r! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! A rektorok a magyar felsőoktatás és kutatás legismertebb személyiségei közül kerülnek ki. Személyükben és egyéni teljesítményükben is elismert tudósok, oktatók, többen közülük a Magyar Tudományos Akadém ia tagjai, nemzetközi szervezetek megbecsült képviselői, nagyon sok esetben ők képviselik a világ tudományos fórumain Magyarországot. Őket olyan morális típusú összehasonlításokban és vádakkal illetni, mint amit képviselő úr néhány perccel ezelőtt az inter pellációjában megtett, több mint elszomorító. A rektori jövedelmek az intézmény költségvetésén belül a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak javaslata alapján kerülnek elfogadásra. Tehát minden egyes intézményben az állami támogatást és az intézm ény saját bevételét figyelembe véve az intézmények gazdasági tanácsai - amelyekben egyébként számos, nagyon különböző gondolkodású és meggyőződésű közgazdász, szakértő ül - teszik meg a javaslatot. A rektori fizetések nyilvánossága kérdésében a Magyar Rekt ori Konferencia szeptember 24én küldte el állásfoglalását az adatvédelmi biztosnak. Az egyetemifelsőoktatási autonómiát is figyelembe véve az egyeztetések eredményeiről és következményeiről való tájékoztatás ügyében azt kértem a rektori konferenciától, h ogy ezt maga tegye meg. Titkolózás tehát, képviselő úr, nincs, csak éppen tiszteletben tartom az adatvédelmi biztos és a rektori konferencia még folyó egyeztetését.