Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 14 (252. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
3729 távolabb kerültünk a földi valóságtól, madártávlatból néztük a történelmet, sorsunkat. Ami eszünkbe jutott, megosz tottuk egymással. Pista lelkes híve volt a közösségeknek, elvi, idealista kommunista volt, akit egyhangúlag választottak a Tűzoltó utcai felkelők vezetőjüknek, és akik a legtovább tartották a frontot november 4e után, amikor a világ legnagyobb szárazföldi hadserege ránk támadt orvul. Büszke volt zsidóságára. Tőle hallottam először a kibucokról, amelyekért rajongott, én meg mint egykori jezsuita diák az 1600as évek paraguayi redukcióiról, a pénz nélküli közösségek kísérletéről meséltem. Ott tudtam meg, hog y Kisbánhegyesről egész családját elvitték Auschwitzba, nővérét a felsorakoztatott foglyok előtt, szeme láttára akasztották föl szökésért, édesanyját megölték és füstté vált. Mikor hazajött, nem volt benne gyűlölet az ország iránt, amely kilökte magából. H itt az emberekben és szerette őket, bízott a virtuális munkásosztályban, részt vett Sztálinváros építésében, idealista volt. Közöttünk ő volt a legértelmesebb, aki világosan látta helyzetünket, nem voltak illúziói, tudta, hogy bosszúhadjárat áldozatai vagy unk, az árulók saját vereségüket és gyávaságukat bosszulják meg rajtunk. Szállították a fejeket Moszkvának. Tudatosan készült a halálra. Nekem is ezt ajánlotta, ahelyett, hogy vigasztalt volna. Jól tette. Hamar túljutottam a krízisen. Igaza volt Hegelnek, a szükségszerűség belátása vezet a lelki békéhez, szabadsághoz. Eörsi István barátjának írta kicsempészett levélben: “… még élek, bár az átlényegülés negyedik hónapjával együtt járó szellemi restség már feszélyez. Kénytelenkelletlen túl sokat kell foglalk ozni magammal, és ez undorító a gyakorlati ember számára … szeretnék tenni, használni - ez nagyon hiányzik … feledjetek el, feledjetek el, ez hasznos. Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni. Minden nap hosszú a halálig, és minden nap rövid, amíg élünk. Nagyon nehéz - de nem változtam és így elviselhető. Emberibb lettem, talán annyira, hogy már elmehetek…” (21.10) Gyermeke édesanyjának írta utolsó üzenetében: “Nagyonnagyon szeretlek. Nagyonnagyon szeretek mindenkit. Téged is. Min den embert, aki szeret. De azokat is, akik nem tudják, hogy érdemes vagyok a szeretetre. Ölellek, ölellek, ölellek. Angyal.” 51 éve, december 1jén végezték ki, 14 évvel Auschwitz után. Ő már nem tud beszélni, és kivégzett társaink se tudnak beszélni. Nekü nk kell helyettük beszélni, nekünk kell ébren tartani, ahogy ezt Elie Wiesel teszi, csak ő sokkal nagyobb keretekben, sokkal több eszközzel tudja ezt végrehajtani. Mi nem hallgathatjuk agyon a mi áldozatainkat, a mi hőseinket. Beszélni kell erről helyettük , szólni az ő szellemében. (Arató Gergely, Donáth László és dr. Schiffer János tapsol.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván szólni. ARATÓ GERGELY oktatási é s kulturális minisztériumi államtitkár : Nem könnyű szólni képviselő úr szavai után, és bevallom, gondolkoztam is rajta, hogy megtegyeme, de azt hiszem, mégiscsak kötelesség szólni. Kötelesség azért, mert ha egy országnak olyan szörnyű emlékei vannak, amel yekről képviselő úr beszélt, ha vannak olyan szellemei a holtak között és az élők között, akiket képviselő úr idézett, akkor kötelességünk az, hogy ne feledkezzünk el róluk. Kötelességünk az, hogy meghallgassuk az élőket, örüljünk, hogy köztünk vannak, és örüljünk annak, hogy szólnak hozzánk, és hogy emlékezzünk a holtakra, és meghalljuk az ő gondolataikat is, és visszaemlékezzünk az ő gondolataikra is. Mert botor az, és történelemhamisító, aki egyenlőségjelet tesz a nácizmus és a kommunizmus bűnei közé. De a gyilkosság az gyilkosság. A terror az terror. Az embertelenség az embertelenség. Ha itt vagyunk, és amíg itt vagyunk, addig kötelességünk az, hogy felemeljük a szavunkat. Kötelességünk az, hogy ne engedjük elsüllyedni a XX. század szenvedéseit azért, ho gy ne következhessen be újra a XXI. században. Kötelességünk az, hogy a bűnt bűnnek nevezzük, és
