Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 14 (252. szám) - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3708 A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most pedig soron következik a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjav aslat záróvitája és zárószavazása. A törvényjavaslatot T/11001. számon, az egységes javaslatot pedig T/11001/28. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz itt is érkezett módosító javaslat, így záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat azok jellegére figyelemmel összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az összevont tárgyalásra tett javaslatot az Országgyűlés elfogadta . Megnyitom tehát a záróvitát a T/11001/30. számú ajánlás 16. pontjaira. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni 6 perces időkeretben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így tehát a záróvitát lezárom. (Jelzésre:) Katona Tamás államtitkár úr jelzi, hog y nem kíván szólni. Most tehát a módosító javaslatokról határozunk. Először az előterjesztő által előterjesztett javaslatok közül azokról határozunk, amelyeknek nem kérték külön szavazását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő mód osító javaslatait az ajánlás 1., 5. és 6. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 197 igen szavazattal, 150 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Az ajánlás 2. pontjában az előterjesztő az egységes j avaslat 14. § (1) és (2) bekezdése módosítását kezdeményezi, amely a hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait tartalmazza. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, de a Fidesz külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a mó dosító javaslatot 344 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Az ajánlás 3. pontjában az előterjesztő az egységes javaslat 25. § (1) és (2) bekezdésének módosítását kezdeményezi, amelyben a költségek mértékét csökkenti. Az alkot mányügyi bizottság támogatja, de a Fidesz külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 348 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Az ajánlás 4. pontjában az előterjesztő az egységes javaslat 30. § módosítását kezdeményezi, amely kormányfelhatalmazást tartalmaz. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, de a Fidesz külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 345 igen szavazattal , 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a T/11001. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. ) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 197 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.