Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 14 (252. szám) - A Nabucco-földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. július - 2009. december) címmel jelentés, valamint a Nabucco-földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő ese... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3689 A bizottsági állásfoglalásra figyelemmel a másik benyújtott indítványról is döntenünk kell. Az ajánlás 2. pontjában Dancsó József képviselő úr javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A z Országgyűlés a módosító javaslatot 167 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/11469. számú törvényjavaslatot, annak imént módosított sz övege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 342 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Most a sporttörvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról határozunk. Ehhez módosító javaslat nem érkezett. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/11468. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 343 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. A Nabuccoföldgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. július - 2009. december) címmel jelentés, valamint a Nabuccoföldgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság jelentésének elfogadásáról, a Nabuccogázvezeték létrehozását elősegítő projekttámogatási szerződés aláírásának, valamint egy európai Nabuccokoordinátor kijelölésének támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nabuccoföldgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság 2009. július és 2009. december közötti tevékenységéről szóló jelent és, valamint a jelentés elfogadását, a Nabuccogázvezeték létrehozását elősegítő projekttámogatási szerződés aláírásának, valamint egy európai Nabuccokoordinátor kijelölésének támogatását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája és a határozathozatalok. (18.40) Az eseti bizottság jelentését J/11484. számon, a határozati javaslatot pedig H/11485. számon kapták kézhez képviselőtársaim. (Jelzésre:) Kóka János képviselő úr jelzi, hogy nem kíván szólni. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíváne valaki szólni. (Nincs jelzés.) Felszólalni kívánó jelentkezőt nem látok. A vita során tehát frakciónként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő 5 perces időkeretben szólhat. Kérdezem, hogy ezek után kí váne valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan az előterjesztő képviselő úr sem kíván szólni. Az együttes általános vitát tehát lezárom. Arra figyelemmel, hogy a határozati javaslatokhoz módosító indítvány nem érkezett, most a határozathozatal következik.