Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 7 (250. szám) - A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3534 Országgyűlést, hogy az előterjesztői zárs zó már elhangzott. Így tehát a határozathozatalok következnek. Az ehhez készült főtitkári tájékoztató T/11025/172. számon a honlapon elérhető. Most először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlés t, elfogadjae a tájékoztatóban felsorolt, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott javaslatokat 198 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Most a to vábbi, még szavazható módosító javaslatokról döntünk. A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a gazdasági bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 345 nem ellenében, 7 tartózkodás m ellett nem fogadta el. A kiegészítő ajánlás 82. pontjában a gazdasági bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 190 igen szavazattal, 163 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta. Hatá rozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, vane valakinek tudomása olyan javaslatról, amelyről kellett volna döntenünk, de ezt nem tettük. (Nincs jelzés.) Jelzést nem látok. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy zárószavazásra jövő heti ülésünkö n kerül sor. A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most soron következ ik a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala . Az előterjesztést T/11026. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/11026/8. és 12. számon kapt ák kézhez. Emlékeztetem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztő nem kívánt reagálni az elhangzottakra, így most a határozathozatalok következnek. Az ehhez készült főtitkári tájékoztatót T/11026/14. számon a honlapon elérhetik. Kérdezem képviselőtárs aimat, elfogadjáke az előterjesztő által támogatott indítványokat, a külön szavazásra kért javaslatok kivételével, a főtitkári tájékoztatóban szereplő ajánláspontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatoka t 198 igen szavazattal, 153 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (18.30) Most a külön szavazásra kért javaslatokról döntünk. Az ajánlás 2. pontjában az emberi jogi bizottság a 2. § (1) bekezdés a) pontjának nyelvtani módosítását javasolja. Az előte rjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 350 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.