Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 7 (250. szám) - Erdős Norbert (Fidesz) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “A Hajdú-Bét-ügy után újabb felvásárlási botrány borzolja a békési gazdák idegeit, avagy mikor sújt már le a törvény teljes szigorával a magukat felvásárlóknak kiadó szélhámosokra?” ... - ELNÖK (Mandur László): - ERDŐS NORBERT (Fidesz):
3517 (16.40) Ezek pedig alapvetően a nevelői típusú munkakörök: a kollégiumi nevelő i, a napközis nevelői, illetve tanulószobai nevelői munkakör. Ha a képviselő úr felvetése arra vonatkozik, hogy érdemes lenne átgondolni ezt a rendszert, én ezzel nem szívesen vitatkoznék. Elmondhatnám azt, hogy egyébként persze ez nem egy új rendelkezés; amióta közalkalmazotti bérrendszer van, azóta így működik ez a rendszer, lett volna éppen mód megváltoztatni az elmúlt húsz évben számos alkalommal. Ami ennek az akadályát vagy korlátját jelenti, az egyetlen apró tény: a többletköltséget valakinek állnia k ell. Aki a többletköltséget állja, az kizárólag az önkormányzat lehet, hiszen közvetlenül béreket ő fizet, és nem az állam. Nagyon nehéz lenne a normatívarendszeren keresztül érvényesíteni egy olyan bérrendszert, amelyben eltérő módon állapítják meg a bére ket, ahol az egyik helyen általános iskolai tanár vagy tanító dolgozik főiskolai végzettséggel, a másik helyen pedig, mondjuk, adott esetben pedagógiai végzettséggel is rendelkező, felsőoktatási végzettségű vagy egyetemi végzettségű pedagógus. A szakkérdés jó megoldása egy, a jelenleginél rugalmasabb, a többletteljesítményt és többletképzettséget mind az ilyen típusú, mind a továbbképzések esetében elismerő bérrendszer lehetne, ezekhez pedig majd többletforrások kellenek a következő években. Köszönöm szépen , elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Erdős Norbert (Fidesz) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “A HajdúBétügy után újabb felvásárlási botrány borzolja a békési gazdák idegeit, avagy mikor sújt már le a törvény teljes szigorával a magukat felvásárlóknak kiadó szélhámosokra?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Erdős Norbert, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügyi és ren dészeti miniszternek: “A HajdúBétügy után újabb felvásárlási botrány borzolja a békési gazdák idegeit, avagy mikor sújt már le a törvény teljes szigorával a magukat felvásárlóknak kiadó szélhámosokra?” címmel. Erdős Norbert képviselő urat illeti a szó, p arancsoljon! ERDŐS NORBERT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Újjáéledt a Szentivánéji álom Békés megyében. Shakespeare drámájában Oberon, a tündérkirály csak egy embert változtatott szamárrá, míg megyénkben egy más ik Oberon számtalan gazdát. Ez ugyan nem a tündérek fejedelme, hanem egy kft., amely talán száznál is több gazdálkodót károsított meg. A HajdúBétügy után most egy újabb felvásárlási botrány borzolja a békési gazdák idegeit. Csak reménykedni tudunk abban, hogy ennek az ügynek nem lesz olyan súlyos végkifejlete, mint a libabotránynak volt; bízunk abban, hogy nem lesz halálos következménye a dolognak, és nem mennek egy életre tönkre családok, vállalkozások. A termelők újsághirdetés útján jutottak el az Obero n Group nevű kft.hez, amely Telekgerendáson bérelt egy telephelyet. A cég kukorica és napraforgó szárítását, tisztítását és tárolását vállalta fel kedvező áron. A termelők megbíztak a cég nevében bemutatkozó hölgyben, aki hangzatos ígéreteket tett a gazdá knak. Azóta a termelők körlevelet kaptak, amelyben az szerepel, hogy azért nem tudják kifizetni őket, mert a kft.nek sem fizették ki a beszállított áru ellenértékét,