Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 1 (249. szám) - A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - WINKFEIN CSABA (MSZP):
3441 A 3. módosító javaslatban “a mindenkori költségvetési lehetőségek figyelembevételével” című részt azért szerettem volna, ha kivételre kerül, mert meggyőződésem, hogy a mindenkori nemzeti kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a stratégiában foglalt cél okra a lehető legtöbb költségvetési támogatást megadják. Bizottsági tagként az elmúlt hét évben bizottságunk egyértelműen azt mondta, amit az Állami Számvevőszék is mondott, hogy az elmúlt három évben sajnálatos módon csökkent az erre a területre elkölthet ő költségvetési támogatási összeg. A következő módosító javaslat, amin természetesen lehet vitatkozni, az a 4. számú, ez pedig azt tartalmazza, hogy mely bizottságoknak kelljen a kormánynak beszámolni. Én azért tettem be a honvédelmi és rendészeti bizottsá got, valamint a kábítószerügyi eseti bizottságot, továbbá az oktatási és tudományos bizottságot, mert azt gondolom, hogy amennyiben például az iskolákon belüli drogprevenciós oktatás auditálva lesz, akkor igenis az oktatási bizottságnak meg kellene tárgyal nia, hogy hogyan is alakult ez a rész. A honvédelmi és rendészeti bizottságot pedig azért javasoltam betenni, mert ez a bizottság tudna foglalkozni azzal a területtel, amely mindig vitát vált ki, hogy a rendőrségnek milyen a fellépése. Köszönöm a figyelmet . ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szólásra jelentkezett Winkfein Csaba, az MSZP képviselője, 6 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó. WINKFEIN CSABA (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A módosító jav aslatokkal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az általános vita során az egyik felszólalásomat azzal zártam, hogy a stratégia elfogadásával az Országgyűlés a magyarországi kábítószerhelyzet kezelésének fontos szereplőjévé válhat. Ezt továbbra is, sőt e gyre inkább így gondolom. Ezért is tartom üdvözlendőnek azt, hogy a stratégia jobbá, pontosabbá tétele iránti szándék tükröződik a Pettkó András képviselőtársam által benyújtott módosító javaslatokban. Számos ponton egyet is értünk a javaslatokkal. Egyetér tünk azzal, hogy az európai uniós stratégiai célkitűzések mellett figyelemmel kell lennünk az ENSZ megközelítésére is, hiszen az ENSZ közösségi célok alakításában és érvényesítésében is jelentős szerepet tölt be országunk, illetve maga a stratégia tervezet e is épít az ENSZ által elfogadott alapelvekre. Támogatható éppen ezért az, hogy a határozati javaslatban és a kábítószerfogalom definíciójába is bekerüljön a szükséges ENSZhivatkozás. Egyetértünk azzal a javaslattal is, hogy miként a kábítószerhelyzet k ezelése sem szűkíthető egy vagy két ágazati körre, úgy a beavatkozások nyomon követésekor is figyelembe kell vennünk a többszektorú megközelítést. Egyetértünk azzal, hogy a kábítószerprobléma kezelésében valamennyi érintett országgyűlési bizottság tájékoz tatást kaphasson a nemzeti drogstratégia megvalósulásáról. Tisztelt Képviselőtársaim! Előremutató az a javaslat, ami a 2013tól esedékes új európai drogstratégia irányába nyit kaput, azaz megteremti a célok egyeztetésének lehetőségét. (11.10) A stratégia f élidős értékelése lehetővé teszi - sőt igényli is , hogy összehangoljuk a nemzeti és az uniós irányokat. Egyetértünk továbbá azzal, hogy a prevenciós tevékenységek a rendvédelmi szervek nagyobb körére is kiterjedhetnek, így a honvédség mellett a rendőrség állományára is. A prevenció fontosságát nem győztük korábban sem elégszer kiemelni. Egyetértünk azzal a kapcsolódó módosító javaslattal is, amely szövegpontosításokkal teszi egyértelművé az illegális piacon megjelenő új kábítószerekkel kapcsolatos tájékoz tatási kötelezettséget. Végezetül támogatásra javasoljuk azokat a szövegpontosító indítványokat is, amelyektől valóban közérthetőbb, egyértelműbb lesz a szöveg, ezzel kapcsolatban Csáky képviselő úrral közösen is nyújtottak be módosítást, amit szintén támo gatni fogunk.