Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 22 (223. szám) - Az idősügyi nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
326 válik. Ennek a helyzetnek számos oka van, és ezeket alaposan meg kell vizsgálni. Ez a dokumentum erre még kísérletet sem tesz. (9.50) Nouwen szerint az összes kínálkozó magyarázat mögött az a kísértés húzódik meg, hogy az öregedést pusztán az idősek gondjává egyszerűs ítsük, s ezzel megtagadjuk alapvető sorsközösségünket ezzel a legemberibb folyamattal. Talán minden erőnkkel azon igyekeztünk, hogy elhallgattassuk azokat, akik a tulajdon sorsunkra emlékeztetnek bennünket, s akik puszta jelenlétükkel a legkeményebb hangú bírálóinkká váltak. Így első és legfontosabb feladatunk az, hogy hozzásegítsük az idős embereket, az öregeket ahhoz, hogy újból a tanítóink lehessenek, és helyreállítsuk a megszakadt kapcsolatokat a generációk között. Ezzel szemben a dokumentum a független ség megőrzését hangsúlyozza a növekvő időskori kiszolgáltatottság közepette, ahelyett, hogy az összetartozás régi és új formáinak megerősítését tartaná a legeslegfontosabbnak. Ha az időskorról, a saját időskoromról szeretnék valami meghatározót olvasni, me gtudni, nem ezt a dokumentumot fogom a kezembe venni. Ez egy, a szemünk előtt összeomló világ dokumentuma, amely nem állítja fel becsületesen a diagnózist az idősekről, egyáltalán a magyar társadalomról szóló hiteles helyzetképet sem állítja föl, nem veszi a bátorságot arra, hogy a mai demográfiai, foglalkoztatási viszonyokat, társadalmi folyamatokat józanul - nem szépítve, hanem számba véve a lehetséges legrosszabb forgatókönyvet is - vetítse ki a jövőbe. Ebben a dokumentumban például az áll, hogy “az 576 4 éves korosztály tagjainak - ez ugye, az úgynevezett Ratkókorszak népes korcsoportja - volt esélye az újrakezdésre a rendszerváltozás után, mégis sokan nyugdíjba kerültek, vagy egészségi állapotuk alapján kérték a rokkantsági díj megállapítását” - idézet vége. Ilyen csúsztatásokat nem lehet mondani, hiszen ennek az 5764 éves korosztálynak semmi esélye nem volt arra, hogy újrakezdjenek. Óriási idős vagy idősödő tömegek semmi eséllyel nem bírtak arra, hogy újból munkába álljanak, mert már 45 éves kor felet t sem kaphattak munkát, és a munkanélküliség hirtelen a rendszerváltozás után óriási lett, és ezt a traumát azóta sem lehetett kiheverni. Aztán más: az áll a kötetben, hogy napjainkban Magyarországon magas a minimálbér szerint közterhet vállalók száma, köz el másfél millió. Mindez azzal jár, hogy majdan ennek a csoportnak a nyugdíjba vonulásakor jelentősen megnövekedhet a nagyon alacsony összegű nyugdíjak száma. A dokumentum viszont nem említi azt a körülbelül egymillió alkalmi munkából élőt, akinek szinte s emmilyen nyugellátása nem lesz. Tehát valós diagnózis hiányában semmi esély nincsen egy cselekvési terv meghatározására; a biztonság és a védelem mint eredendő és a dokumentumban is lefektetett cél, megoldhatatlan. Más: a lisszaboni stratégia 2010re kitűz ött célja az 5564 éves korosztály 50 százalékos foglalkoztatottságának az elérése. Ennek a célnak az elérését sok ország már megközelítette vagy túlteljesítette. 2006ban viszont nálunk - a dokumentum csak 2006ról szól - még csak 33,7 százalékos volt e k orosztály körében a foglalkoztatottság. Most 2009et írunk, miért nincsenek frissebb adatok erre vonatkozóan? Annyira romlottak, hogy nem is lehet közölni őket? Ennél is dühítőbb viszont az, hogy az anyag szerint az előbb említett lisszaboni cél elérését a kadályozza a tudáshiány, különösen az informatikai eszközök használata terén. Akkor, amikor már a 45 éven felüliek sem találnak munkát, miért ezzel takaródzunk? Az idősebbek - az én véleményem szerint , ha azt látnák, hogy szükség van az ő nagy élettapasz talatukra és munkavállalói értékeikre, akkor meg fogják tanulni ezeket a dolgokat, így viszont semmi esetre sem. Tehát ebből is látszik, hogy amikor az időskorról gondolkodunk, akkor bizony a teljes életkort föl kell ölelnünk, és például az időskori problé mák megoldására a foglalkoztatottság, a munkahelyteremtés alapvető kategória lenne. Aztán van egy nagyon érdekes dolog, ugye, azt írja a dolgozat, hogy magas az egyszemélyes háztartások aránya, 9798 százaléka a népességnek magánháztartásokban él, és a 70 éves és idősebb
