Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP):
3179 Szó volt arról, hogy a jogs zabálytervezetben ötven beteg finanszírozását írja a szöveg. Ez felveti azt a kérdést, hogy mi van az ötvenegyedik beteggel. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen törölni szükségeltetik. A következő a 10977/53as módosító. Napközben már szó volt erről. Én úg y gondolom, hogy a próbavásárlás bevezetése méltatlan az egészségügyhöz. El kellene hagyni ezt a rendelkezést, ne is beszéljünk többet róla! Egyetlen pontosításról szeretnék még beszélni, ez a 10977/54es… helyett az 55ös. Az 55ösben szintén egy elhagyás t javasolunk. Ennek ugyanis az a lényege, hogy a gyógyszer, illetve a gyógyászatisegédeszközrendelésnél az orvosok helyzetét nehezíti meg, miközben az egyes intézkedésekből költségvetési megtakarítás természetesen nem származik. (22.30) Valahogy visszaré mlik a korbácsrendelet abban a törvényben, úgyhogy én úgy gondolom, ennek az elhagyása szükségeltetik. Azon bizonyos pontosítást, amiről beszéltem - ez a jogbizonytalanság csökkentését szolgálná (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret letelt ét.) , a 10977/54. számú módosítónk tartalmazza; erről majd később. Köszönöm szépen. ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a hozzászólás lehetőségét Nagy Kálmán képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Tisztelt Eln ök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szólnék hozzá. Már az általános vita is a részletes vitához hasonlított, mert a törvény nagyonnagyon hosszú időre, jóval több mint 30 évre 14 törvényt módosít, amelyek között logikai összefüggés nincs, így - mint k orábban hangsúlyoztuk - a törvény alkotmányossági kritériumai nem biztos, hogy megállnak abban a formában, hogy ez így egységes törvényként alkalmazható lenne. Ezt maga a bírálatra adott válasz is megjelenítette, amikor azt mondta, hogy a törvény alkotmány ossága nyomatékosan valószínűsíthető. Sajátos kifejezés, mindenestre tükrözi azt, hogy még maga a törvényalkotó sem volt biztos arról, hogy a törvény alkotmányossága megáll. A 12., 28. és 29. § elhagyását javasolom. A 12. § a próbavásárlás intézményére von atkozik. Ezt azért fejtem ki részletesebben, mert képviselőtársam nem szólt róla. Végül is annak a lehetőségét veti fel, hogy az orvost téves tünetekkel megtévesztve bemegy valaki a rendelőbe, és vizsgálja azt, hogy bizonyos ilyen jellegű tünetek esetén mi lyen jellegű vizsgálatokat rendel el, illetve hogyan jár el a beteggel kapcsolatosan. Nyilvánvalóan van egy másik oldala, amely kifejezetten arra vonatkozik, hogy próbavásárlást lehet végezni egy gyógyszertárban, ahol ennek a hatékonysága is erősen megkérd őjelezhető, és nehezen minősíthető mint egészségügyi törvénymódosítás. Én azt gondolom, hogy ez az egész méltatlan ahhoz a jelenlegi helyzethez is, ami az orvoslásban kialakult. A másik a méltányossági táppénzre vonatkozó módosítás, amely az édesanyáknak a zt a lehetőséget adja meg, hogy ha súlyosan beteg gyermeket ápolnak, akkor ne az történjen, hogy az illetékes családi orvoshoz elmenve téves diagnózissal táppénzre vetetik magukat, hanem méltányossági okból meghosszabbítható legyen a táppénz. Én igazából e nnek a szándékát, magát a szándékot nem tartom elvetendőnek. Valóban, amit a törvény javasol, egy nem ritka állapot, azonban a hosszú gyakorlatom alapján azt kell mondanom, hogy mégis ennek a törvénymódosításnak a teljes elvetését javasolom. Ugyanis mi a v alós helyzet? A valós helyzet az, hogy ezek a gyerekek általában nagyon betegek, például leukémiások. Van úgy, hogy egy édesanyának bizony hat hónapig is a kórházban kell tartózkodnia, és még a méltányosság után is szaladgálnia kell, hogy ilyen hosszú időr e, mondjuk,