Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - PETTKÓ ANDRÁS (független):
3172 kisebbségi bi zottság ülésén, hogy kerüljön sor olyan politikai egyeztetésre, amelynek az lehet az eredménye, hogy a civil szervezetek számára is megnyitnánk ezt a lehetőséget. A másik nagyon nagy probléma, amit érzékelek, hogy 1988 óta számos alapítvány van, amely létr ejött, de már nem működik. Gondoljanak bele képviselőtársaim abba, hogy 1989ben megalakult egy alapítvány egy vidéki kisiskolában, és már sem a tanárok nem dolgoznak ott, sem a szülők, tehát az alapítók nem tudják és nem is akarják megszüntetni ezt az ala pítványt, a kuratóriumi tagok meg már régestelenrégen nem végeznek semmilyen munkát. Azt gondolom, hogy mind az alapítványok, mind a civil szervezetek tekintetében, úgy, ahogy - nagyon helyesen - néhány évvel ezelőtt a cégek esetében, tabula rasát, rendet kéne csinálni, ezért nyújtottam be erre egy országgyűlési határozati javaslatot jó néhányszor az elmúlt hét és fél éves országgyűlési ciklusban, mióta országgyűlési képviselő vagyok. Hiszen ha valaki megnézi a KSH számait, azt tapasztalja, hogy évről évre 4247 ezer között vannak azok az alapítványok és civil szervezetek, amelyek benyújtják a KSHhoz a bevallásukat. Ha valaki elmegy az APEHhoz, és megkérdezi, hogy hány alapítványnak vagy civil szervezetnek van adószáma, azt tapasztalja, hogy ez is negyven valahányezres szám. Ezzel nem azt szeretném mondani… - hiszen elképzelhető, hogy egy kis faluban, mondjuk, van egy dalárda, amely semmifajta gazdasági tevékenységet nem folytat, mégis be van jegyezve, de azt állítom, hogy pontos statisztikai számokkal akk or tudnánk rendelkezni, ha egyszer végre valahogy megtörténne az, hogy a nem működő szervezeteket megszüntetnénk. Erre volt többfajta elképzelés. Kérdezném a teremben ülő MSZPs képviselőtársaimat, akik benyújtottak egy módosító javaslatot, mert az általuk beadott módosító javaslat, amelynek a száma a 17., mintha ezt a problémát szeretné rendezni az indoklás szerint, viszont a javaslat szövegét olvasva, és a minisztérium ma a bizottsági ülésen mintha azt mondta volna, hogy automatikusan át fognak vezetni mi nden egyes szervezetet a nyilvántartásba. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha automatikusan a papír alapúból átteszünk mindenkit az elektronikus nyilvántartásba, akkor semmi értelme nincs, mert akkor megint fals szervezetek is be fognak kerülni, ezért azt g ondolom, hogy törvényileg kötelezni kéne minden, Magyarországon működő alapítványt, hogy két vagy három éven belül juttasson be magáról elektronikusan adatokat ebbe a nyilvántartásba. Ha ez a 17. számú módosító javaslat ezt szeretné rendezni, akkor a magam részéről ezt üdvözlöm és támogatom, de mondom még egyszer: a minisztérium képviselője azt mondta, hogy automatikusan át fog kerülni. Ezért kérdezném képviselőtársaimat, vajon melyik megoldásra gondoltak. Én magam beadtam egy kapcsolódó módosító javaslatot is ennek a problémának a kezelésére, amely kötelezne minden alapítványt arra, hogy két éven belül elektronikusan adjon be magáról adatokat az elektronikus nyilvántartás számára. A másik, amit nagyon fontos dolognak találok, hogy a 13. módosító javaslat, a mely az ügyfélkapu kérdését rendezi, és kijavítja az elektronikus aláírást időbélyegzőre, hiszen az ügyfélkapun belül nemcsak elektronikus aláírás van, hanem tulajdonképpen időbélyegző működik. Köszönöm tehát képviselőtársaimnak, hogy ezt a hibát észrevett ék a benyújtott javaslatban, és korrigálták. Befejezésképpen azt gondolom, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy az elkövetkező pár napban, amennyiben van erre készség a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz részéről, történjen meg az a politikai egyeztetés, szakmai egyeztetés, aminek az lehet a következménye, hogy mind az alapítványok, mind a civil szervezetek számára lehetőség nyílik az elektronikus bejegyzésre. Nagyon kérem a kormánypártot, hogy oldjuk meg ezt a problémát is, hogy legalább ha a civil szerv ezeteknél nem is, de az alapítványoknál pár éven belül pontos számunk legyen arról, hogy mely alapítványok működnek és melyek nem működnek.