Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Farkas Sándor (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Vízminőség - újabb kormányzati kudarc?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FARKAS SÁNDOR (Fidesz):
3101 ezt követően a vélemények beérkezte után a minisztérium vezetősége, közöttük én is természetesen, úgy döntöttünk, hogy át kell dolgozni. Jelen pillanat átdolgozás alatt is áll. Vannak olyan részek, amelyeket mindenképpen be kívánunk vezetni, ilyen például a háromhavi terápiás limit, ami véleményem szerint egyértelműen előremutató. Ez arról szól, hogy a betegek egy keretösszegből gazdálkodhatnak három hónapon keresztül, és ezen keretösszegen belül azokat a gyógyászati segédeszközöket tudják megvásár olni, amelyeket leginkább használni tudnak jelenlegi állapotuk javításához. Szintén ebbe a körbe tartozik az úgynevezett komplex szolgáltatási csomag bevezetése, aminek az lesz a lényege, hogy a gyártó a terméket kötelező jelleggel, mindenféle felülvizsgál at nélkül, garanciálisan kell hogy megjavítsa, a javítás összege benne lesz az új, támogatott termék árában. Így az a kör, hogy ha valami meghibásodás történik, el kell menni az orvoshoz, az felírja a receptet, utána el kell menni a gyártóhoz, otthagyni az eszközt, ez feleslegessé válik. Képviselő úr, úgy gondolom, ez egy olyan jogszabály, ami még tervezet szinten sincs, mert egyeztetések zajlanak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Farkas Sándor (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Vízminőség - újabb kormányzati kudarc?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Farkas Sándor, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi minis zternek: “Vízminőség - újabb kormányzati kudarc?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 2009 novembere van, lassan eljön a kormány által vállalt feladatok számonk érésének ideje. A mai napon az országos ivóvízminőségjavító program kapcsán szeretném kérdezni önt. Az országos ivóvízminőségjavító program hazánk egyik legnagyobb és legfontosabb környezetvédelmi programja. A program költségigénye meghaladja a 250 milli árd forintot, és befejezése esetén az ország 2,5 millió lakosának biztosítana egészséges ivóvizet. Miről is szól ez a program? Arról, hogy ivóvizeink egy jelentős része arzénnal, nitrátokkal, bórral, jóddal, fluoriddal szennyezett, ami miatt nem felel meg az európai uniós vonatkozó határértékeknek, károsítja az emberek egészségét. Magyarország az Európai Unióval szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt az állapotot két ütemben, 2006. december 25éig, illetőleg 2009. december 25éig megszünteti. Azt má r tudjuk, hogy Magyarország az előbb ismertetett különböző szennyezőanyagok tekintetében a csatlakozási szerződésben 2006. december 25ei határidőre vállalt kötelezettségét nem teljesítette. Az akkor még 147 települést és több mint 400 ezer lakost érintő i vóvízminőségjavító intézkedéseket mindössze 18 településen tudták határidőre végrehajtani. Tisztelt Miniszter Úr! A helyzet, bár a program megvalósítását igyekeztünk folyamatosan számon kérni, azóta sem változott számottevően. Néhány beruházás ugyan elind ult, számottevő eredményt azonban nem tudtak felmutatni. Kérdezem tisztelt miniszter urat: ki a felelős azért, hogy a kormány nem teljesíti kötelezettségeit sem az Európai Unió, de még annál fontosabb és rosszabb, hogy saját állampolgáraival szemben? A