Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Dr. Gruber Attila (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Mekkora felelősség terheli a Pénzügyminisztériumot a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. OSZKÓ PÉTER pénzügyminiszter:
3093 Tisztelt Miniszter Úr! A kollégájához, munkatársához, Balázs Péter külügyminiszter úrhoz az elmúlt időszakban több kérdést intéztünk a moszkvai kereskedelmi kirendeltség érté kesítésének ügyében elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatban. Az ügyészség a nyomozást már megkezdte, a két szálon indult nyomozást egységesítette, tehát egy eljárásban folyik tovább a nyomozás. A közvéleményt azonban, azt hiszem, joggal érdekl i az, hogy az ehhez kapcsolódó politikai felelősséggel kapcsolatban mi az álláspontja. Sőt, ha még nem késő, lehete menteni még ebben az ügyben a menthetőt. A külügyminiszter úr először egy nagyon magabiztos, aztán a későbbiekben egyre bizonytalanabb vála szokat adott a kérdésben, és rendszeresen hivatkozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetőleg az azt felügyelő Pénzügyminisztérium konkrét felelősségére, ezért eljött az ideje, hogy az ön minisztériumának az álláspontja is világossá váljon előttünk é s a közvélemény előtt. A sajtóban megjelent bizonyítékok alapján mára az is világossá vált, hogy az a felháborítóan olcsó, 3,5 milliárd forintos vételár, amely négyzetméterenként, nem győzöm hangsúlyozni, alig éri el, alig haladja meg a 200 ezer forint/nég yzetméterenkénti árat, nem írható az épület rossz műszaki állapotának számlájára, hiszen más ajánlatok ugyanilyen állapotban 8 és 13 milliárd forint közötti összegben mozogtak. Sajnos - mint kiderült - ezek az ajánlatok egyrészt ismertek voltak az akkori m oszkvai nagykövet, Székely Árpád előtt, ismertek voltak a külügyminiszter, és úgy tűnik, ismertek voltak a Pénzügyminisztérium előtt is. Tisztelt Miniszter Úr! Eljutottake a nagykövetségre érkezett jóval előnyösebb ajánlatok a Pénzügyminisztériumhoz vagy a felelősségi körébe tartozó MNVhez? Kapotte ilyen tájékoztatást a nagykövet úrtól az akkori minisztérium (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a minisztérium vezetője, és mit tett a Pénzügyminisztérium vagy a felelősségi körébe tartozó MNV a legelőnyösebb üzlet érdekében? Mi az igazság az MNV által használt érveket illetően, és ön szerint, személy szerint kit terhel a felelősség a Magyar Köztársaságot ért körülbelül 10 milliárd forintos károkozásért? Köszönöm szépen. Várom a meg tisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Oszkó Péter miniszter úrnak. DR. OSZKÓ PÉTER pénzügyminiszter : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a Magyar Köztár saság moszkvai, szófiai és varsói külképviseleti ingatlanainak jogi helyzetével összefüggő nemzetközi szerződések módosításáról határozatban döntött, és ez a határozat szólt a Magyar Köztársaság moszkvai külképviseleti ingatlanának ésszerű hasznosításáról is. Ennek érdekében előírta az ingatlan jogi helyzetét szabályozó nemzetközi szerződés módosítását. Erre azért volt szükség, hiszen az értékesítés tekintetében a Magyar Köztársaságnak nem volt szabad keze, a Magyar Köztársaságot nemzetközi szerződés kötött e olyasfajta értékesítési eljárás lefolytatására, amelyben az orosz félnek egyetértési joga van, magyarán nem tudta a magyar fél egyedül, önállóan kiválasztani, hogy kinek milyen áron értékesít, hanem ennek a korábbi nemzetközi szerződésnek az értelmében a z orosz fél kvázi együttdöntési jogot gyakorolhatott. Ezért a nemzetközi szerződés módosítását értelemszerűen kezdeményezni kellett. Ezzel egyidejűleg felhatalmazta a kormány a pénzügyminisztert, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal együttműködve lefoly tassa a kincstári vagyonkörbe tartozó ingatlan zárt körű értékesítésére vonatkozó eljárást. Időközben törvénymódosítások is elfogadásra kerültek, és a Vagyontanács ezen a már új törvényi szabályozás alapján, a Külügyminisztérium kezdeményezése és javaslata alapján külön határozatban hozzájárult a Magyar Köztársaság moszkvai nagykövetsége kereskedelmi képviselete épületének zárt körű pályázat útján történő értékesítéséhez, valamint ahhoz, hogy az értékesítés lebonyolítását, beleértve az adásvételi szerződés megkötését is, a Külügyminisztérium mint az ingatlan vagyonkezelője végezze. Ezt követően a Külügyminisztérium