Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - “Tudatosan mond le az állam krízis idején a nyerőautomaták által termelt milliárdos bevételről, és miért nem képes biztosítani a játékok tisztaságát?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3086 Ez csak néhány példa arra, hogy hogyan próbáljuk segíteni a gazdá lkodást az európai uniós források segítségével már most. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. DR. CSERPALKOVICS ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Új Magyarország fejlesztési tervnek annak idején két prioritása volt, az egyik a foglalkoztatottsági szint növelése, a másik a növekedés elérése. Ebből a kettőből egyik sem sikerült, mind a kettő rohamos romlást mutat, min iszterelnök úr. Ezek a tények. Mint ahogy tény az is, hogy önök 2006 óta kérnek, várnak türelmet a magyar emberektől. Azt mondják 2006 óta, hogy lesz kibontakozás, most már jobb lesz. Most 2009. év végét írunk, és nemhogy jobb lenne, hanem egyre rosszabb l esz, miniszterelnök úr. Ezek a tények. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Nyilván mi csináltuk a világgazdasági válságot.) Ezek a tények. 2006ban nem volt világválság, nem volt válság, miniszterelnök úr. A Magyar Szocialista Párt vitte ebbe a válságba Magyaro rszágot. (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) Ön arról beszélt, miniszterelnök úr, hogy beszéljünk számokról. Egy szám van: Csorna 4,5 százalék, miniszterelnök úr. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiban.) E LNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválasz illeti meg miniszterelnök urat. BAJNAI GORDON miniszterelnök : Tisztelt Képviselő Úr! A világgazdasági válságot nem mi csináltuk, de annak magyarországi hatásait, azt gondolom, hogy mindenki által elismerten próbálju k elhárítani, és a kárt menteni. Elismeri ezt mindenki nemzetközileg, hadd utaljak csak a múlt hét fejleményeire: azt írja a Le Monde, hogy Magyarország mutatta meg a válságból kivezető utat (Közbeszólások a Fidesz soraiban.) ; azt írja egy román napilap Ma gyarországgal példálózva, hogy Magyarország a stabilitás oázisa a régióban, és talán az sem véletlen, hogy az az előrejelzés, hogy Magyarországon 2011től kezdve a mostani intézkedésekből fakadva átlagosan 4 százalékos növekedés valósulhat meg. Ezt nem mi mondjuk, hanem nagy amerikai elemző bankházak. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Az a Fideszkormány…) De hadd mondjam el azt, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 360 iskola épül, 23 járóbetegközpont, ezer kilométernyi alsóbbrendű út. Több mint hét megyei k órház kapott 10 milliárdot meghaladó támogatást, egyetemek közül is 810 kapott 58 milliárdos támogatást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy összességében láthatja, hogy az európai uniós források segítik a kilábalást . Nyilván idő kell az építkezésekhez, de ezek többsége már jelenleg is zajlik, és érezhető lesz a következő években. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Gulyás József (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - “Tudatosan mond le az állam krízis idején a nyerőautomaták által termelt milliárdos bevételről, és miért nem képes biztosítani a játékok tisztaságát?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :