Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Dr. Szabó Zoltán (MSZP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Politikamentes legyen a felsőoktatás” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3083 Az egyik ok, amire hivatkoznak ezzel kapcsolatban, az a tapasztalatszerzés, és azt gondolom, hogy ez teljesen jogos, mindazonáltal ebben az értelemben a felsőoktatásban ma sem tilos politizálni, lehet politizálni hallgató nak, oktatónak, lehet politikai pártnak tagja, tisztségviselője, sőt képviselhet is politikai pártot egyetemi oktató vagy hallgató. A másik érv, amely megállni látszik a helyét, az egyetemi autonómia érve. Az egyetem egy autonóm önkormányzati intézmény, eb ben az értelemben pedig a politika nem más, mint a polisz ügyeinek intézésében való részvétel, vagyis - hangzik az érvelés - ebben az értelemben a politikát nem kellene távol tartani az egyetemtől; de ebben az értelemben sincs távol, tekintettel arra, hogy a felsőoktatási törvény a különféle egyetemi döntéshozó testületek választását írja elő, ezen belül pedig a hallgatói önkormányzatok számára bizonyos feltételek esetén az egyharmados részvételt biztosítja. Kérdezem ezért az államtitkár urat, támogatnae a tárca egy ezen túlmenő, egy olyan törvénymódosítást, amely ezen túlmenő lehetőséget biztosítana politikai ifjúsági szervezeteknek az egyetem területén való szervezetszerű működésére. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : V álaszadásra megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Fiktív törvényjavaslatok fiktív támogatásáról nem tudok nyilatkozni képvi selő úrnak, ha lesz ilyen törvényjavaslat, nyilván lesz róla a kormánynak álláspontja. Azonban a dolog lényegét tekintve érdemes egy fél lépéssel hátrébb lépni, mint a pillanatnyi látszólagos konfliktus. Szeretném elmondani azt, hogy az állampolgárokat meg illető alapjogokat az iskolai jogviszony vagy a hallgatói jogviszony nem írja fölül. Sem a gyülekezéshez való jogot, sem a szólásszabadsághoz való jogot, sem a politikai jogok gyakorlását az nem helyezi hatályon kívül, hogy valaki egy felsőoktatási intézmé nynek oktatója vagy éppen hallgatója. Hasonlóképpen természetesen minden törvényesen működő civil szervezetnek módja van különböző helyeken működni. Az nem kérdéses azonban, hogy az meg az intézmény jogosultságai közé tartozik, hogy eldöntse, hogy milyen c élokra biztosít adott esetben termet, milyen célokra biztosít adott esetben hangosítást, vagy éppen milyen rendezvényeket enged be a saját falai közé. Képviselő úr, azt kell elmondanom, hogy ettől különálló kérdés az, amit a képviselő úr említett, hogy a h allgatói önkormányzatok esetében a hallgatói önkormányzatoknak - akik ebben a minőségükben a hallgatók összességét és nem egyik vagy másik politikai vagy szakmai csoportjukat képviselik - vannak jogosultságaik, és vannak rájuk vonatkozó választási szabályo k. Ezek egyébként nem zárják ki azt, hogy a hallgatók bármilyen, akár szakmai, akár személyes, akár politikai csoportban egyesülve és együttműködve lépjenek föl egyegy ilyen típusú választáson. Összességében azt tudom mondani, képviselő úr, hogy mint álta lában minden oktatással kapcsolatos ügyben, a vonatkozó jogszabályokat összességében, az alkotmányt, a gyülekezési jogot és az egyéb szabadságjogokat, valamint az intézményekre vonatkozó szabályokat közösen és együttesen kell érvényesíteni. Köszönöm szépen , elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Meg kell mondjam, hogy én magam a rendszerváltás húszéves vívmán yai közül fontosnak tartom azt a rendelkezést, amely a pártpolitikát és a pártpolitikai jellegű küzdelmeket távol kívánja tartani a munkahelyektől. Ennek megfelelően én