Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 18 (245. szám) - Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BAGI BÉLA (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2976 Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik arról szól, hogy a legfontosabb, az egyik legfontosabb dolog nyilván, hogy legálissá lehessen tenni bármit is, az az, ha a foglalkoztatáspolitikát nézzük, hogy előze tes bejelentések történjenek. Sokszor az volt a baj az alkalmi foglalkoztatás tekintetében a kiskönyvvel, a kék könyvvel és minden egyéb más jogintézménnyel, hogy úgy működött a rendszer, hogy időben utólag is valamilyen formát lehetett találni arra, hogy vissza lehetett élni. Bernáth Ildikó képviselő asszony említette, hogy - ha jól emlékszem a szóhasználatra - varázsceruzákat használtak egyes munkáltatók, voltak ilyen példák, persze. Ezeknek a kiküszöbölését megítélésem szerint - és azt gondolom, ő is így gondolja - gyakorlatilag azzal meg lehet alapozni, hogyha egy előzetes, elektronikus úton történő bejelentésre kerül sor, legyen ez az internet, legyen ez a telefonos hálózati rendszer keretei között, vagy épp a Velkey úr által említett SMSes rendszer ke retei között. Tehát az előzetes és elektronikus úton történő bejelentés ilyen értelemben nagyobb biztonságot jelent. (12.20) A másik, ami specifikus kérdés a mezőgazdaságot, az agráriumot, a növénytermesztést érintően, én a Parlament falai között sokszor h allgattam képviselőtársaimat: mindegy az, hogy melyik oldalt vesszük alapul, Karsai képviselőtársamat vagy Demendi Lászlót, aki itt ül most is közöttünk, vagy épp Font Sándort vagy másokat, és mindig azzal a kérdéskörrel találtuk magunkat szemben, hogy túl ságosan bürokratikus, megkötött, lazítani kell ezt a foglalkoztatási formát az agrárium keretei között. Most a törvénytervezet erre ad gyakorlatilag lehetőséget, azzal együtt, hogy persze itt is kell valamilyen kritériumrendszert felállítani. Ez a kritériu mrendszer már finomítottabb, megítélésem szerint (Az elnök csenget.) - köszönöm szépen - lazább, már olyan értelemben lazább, ami megfelelő rugalmasságot biztosít. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Ket tő percre Bagi Béla képviselő urat illeti a szó. BAGI BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak a szándékain túl talán az egyetlen előnyét mondhatom, hogy végre különbséget tesz az idénymunkák között, elism eri a mezőgazdaság specifikumát. Eddig lényegében mindenféle szélmalomharcot kellett ezen a területen folytatni. Többen szóvá tették azt, hogy a törvény majd egy később meghozandó jogszabályra hivatkozik. A mezőgazdasági bizottság ülésén már ki is pattant az ebben rejlő veszély. A kormány képviselője közölte, hogy a fedett kertészeti területet mint növénytermesztési munkát ki szándékoznak venni ez alól - fólia, üvegház. Szakmaiatlan ez a megközelítés, mert ott is idénymunka történik a betakarításnál, a bete lepítésnél. Tehát ismételten csak szeretném megerősíteni azt a véleményt, akik kérik, követelik, hogy a törvényben tisztázzuk, ne utólag, ne kelljen nekünk egy biankót, kitöltetlen biankó csekket esetleg megszavazni, de egyébként ezzel az egész törvényjava slattal nekünk koncepcionális problémánk van. Tehát azt gondolom, hogy az eddig elhangzottak is rámutatnak arra, hogy ezen még nagyon sok a javítanivaló, de lehet, hogy a vita végére az is kiderül, hogy több a kicserélnivaló benne, mint amennyit érdemes me ghagyni, tehát lehet, hogy még időt kellene hagynunk magunknak, hogy átgondoljuk ezt az egészet. A következő gondolatba már bele sem kezdek. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Gúr Ná ndort illeti a szó. GÚR NÁNDOR (MSZP) :