Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 17 (244. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi …… törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZÉP BÉLA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója:
2889 tartalmazza, amelyeket az adott jogszabály előkészítéséért felelős tárca nem nyújt ott be törvénycsomag vagy külön törvény formájában. Az új Ptk. a polgári perrendtartás átfogó módosítását követeli meg, különösen a cselekvőképességi reform kapcsán, ideértve a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat jogintézményének bevezet ését. Ugyancsak módosítani szükséges a polgári perrendtartást a személyhez fűződő jogok érvényesítése, a házasságnak az egyik házastárs nemének megváltoztatása miatti megszűnése, az örökbe fogadott gyermek vérségi származásának megismeréséhez fűződő jog ér vényesítése, a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos változások, a jegyzői eljárást követő birtokper, az általános meghatalmazás szabályozásának reformja, illetve a fogalmi változások kapcsán. A cselekvőképességi reform számos egyéb jogszabályt is érint. E zek jelentős csoportját képezik az egyes hivatások, tisztségek betöltéséhez a cselekvőképességgel összefüggő feltételt megállapító törvények, amelyek módosítása elkerülhetetlen. Az új Ptk. a korábbi szabályozással ellentétben nem tartalmazza azt a rendelke zést, miszerint a köztestületekre az egyesületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ezért a jogi személyek általános szabálya kapcsán a kamarai törvények is módosításra kerültek. Ugyancsak több jogszabály módosítása vált szükségessé a személyhez fűződő jogok szabályozásának megújításával összefüggésben. (10.30) Mivel a szerzői jog és iparjogvédelem kapcsán az új Ptk. szakít a hézagmentes oltalom elvével, a vonatkozó törvényeknek a továbbiakban rendezniük kell a Ptk.hoz fűződő viszonyukat. A családjog t erén a házassági és élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartása és a kötelező közvetítői eljárás bevezetése, a dologi jog kapcsán az elővásárlási jog, az elidegenítési és terhelési tilalom, az óvadék intézményének megszűnése, valamint a zálogjogosulti bizományos jogintézményének bevezetése követel jelentősebb jogszabályváltoztatást. A Ptk. kötelmi jogi szabályai elsősorban a közjegyzői bizalmi őrzés, illetve ügyvédi letét útján történő teljesítés lehetőségének bevezetése, az általános meghatalmazásra v onatkozó szabályozás reformja, a jogszavatosságra vonatkozó önálló rendelkezések megalkotása, valamint a szerződésen kívüli károkozás szabályainak változásai kapcsán tesznek szükségessé törvénymódosítást. Az új Ptk. néhány, a jogrendszerben általánosan hiv atkozott fogalma eltér a korábban használt fogalomtól, ami ugyancsak számos törvény módosítását vonja maga után, akár csak a Ptké.vel hatályon kívül helyezendő jogszabályokra, illetve azok konkrét jogszabályhelyeire történő hivatkozások. Hölgyeim és Uraim ! Az eddig elmondottak alapján remélem, sikerült érzékeltetnem, milyen jelentőséggel bír a törvényjavaslat a már elfogadott Ptk. alkalmazása szempontjából, és itt nemcsak a hatálybalépés megállapítására gondolok. Számos törvény módosítása szükséges a polgá ri jog modernizációja kapcsán a jogrendszer, a jogszabályok korábbinál nagyobb összhangja érdekében. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűléstől a törvényjavaslat megvitatását és elfogadását. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm megtisztelő figy elmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Most az alkotmányügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, ötperces időkeretben. Szép Béla képviselő úré a szó. DR. SZÉP BÉLA , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadój a : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tegnapi, november 16ai ülésén vitatta meg a polgári törvénykönyvről szóló törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság többségének álláspontja szerint a jogbiztonság szempontjából megnyugtató a