Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvény-módosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz):
2693 Szeretném azt is egyértelművé tenni, hogy a frakció figyelembe vette a Bankszövetség szakmai álláspontját a törvényjavaslatról. A rendelkezési jog tekintetében fenntartjuk az álláspontunkat - erről már beszéltem , s most is szeretném mondani, van megoldásunk arra az esetre, ha a kétharmados támoga tás ehhez nem jön össze. A pénzügyi stabilitási tanács szabályozásánál olyan megoldást keresünk a módosító indítványokkal, amellyel részt vehet a munkában a közgazdaságtudomány kiemelkedő munkásságú és nemzetközileg elismert képviselője, a felügyelt szemé lyek és szervezetek érdekképviseleti szerve, illetve a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek. (14.20) Ez azt jelenti, hogy mi egy három állandó tagú tanácsban gondolkodunk, és meghívottként ezeknek a szervezeteknek a képviselőit gondoljuk, hogy részt ve hetnek a tanács meghatározott tevékenységében. És nyilván, ahogy azt említettem, a Bankszövetség javaslatát is figyelembe véve módosítunk a kormányjavaslathoz képest a felügyelet vezetői struktúráján. A Bankszövetség is kifejtette ellenérzését a Nemzeti Ba nk rendeletalkotási joga vonatkozásában, erre már jeleztem, hogy ezt mi nem támogatjuk. A pénzügyi stabilitási tanács szerepet kap a PSZÁF rendelkezési joga gyakorlása során, ez is egy fontos vélemény volt, és a csődtörvénynek a módosítása pedig kifejezett en a Bankszövetség kérésére valósul meg már kormányelőterjesztésként, illetve ebben azt, amit javasoltak módosító javaslatot, természetesen érvényesíteni fogjuk. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindezekkel az észrevételekkel azt szeretném kérni az ellenz éki képviselőktől, különösen Dancsó képviselő úrtól, aki megfelelő szakmai alapossággal véleményezi rendre a szakirányú törvényeket, hogy fontolják meg ennek a törvényjavaslatnak a támogatását, mert ezzel is elősegítenénk a pénzügyi rendszer stabilitását é s kiszámíthatóságát. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz. DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képvi selőtársaim! Ígérem Keller képviselő úrnak, hogy nagy figyelemmel fogom követni a módosító javaslatokat. Viszont szeretném a figyelmébe ajánlani önnek is, hogy erről beszéltünk, és nem a részletes vitáról van szó, de a részletes vitában nyilván kellő módon ki is tudom majd fejteni a véleményemet a benyújtott javaslatokról. Viszont szeretném azt is elmondani képviselő úrnak, illetve önöknek, képviselőtársaim, hogy az a fejtegetés, amit Keller képviselő úr elmondott a különböző felügyeleti módszerekről, típus okról, és elsorolta azt a háromfélét, ami a világban megfigyelhető, ezzel jómagam is foglalkoztam, hiszen a doktori disszertációmat ebből írtam, Argentínától Koreáig, az Amerikai Egyesült Államoktól Svájcig. Én ezzel a témával foglalkoztam, és azt látjuk, hogy világosan elindult a magyar felügyeleti rendszer '90 után egy irányba. Nem vegyes, nem a Nemzeti Bank alá tartozó, hanem egy viszonylag önálló szerv az, amely a felügyeleti tevékenységet ellátta. Ebben következett be jelentős törés, és nem a parlament hektikussága következtében vagy hektikus döntései kapcsán, ezt a félreértést vagy bizonyos értelemben csúsztatást azért szeretném helyre tenni. Nem, ezt 200420052007ben az önök szavazataival sikerült elfogadtatni, hogy alapvetően megváltoztatták a Pénz ügyi Szervezetek Állami Felügyeletének működésrendjét, az akkori elnöknek az elmozdítását, tehát Szász Károly elnök úr elmozdítását gyakorlatilag jogi eszközökkel teremtették meg. Tehát ez a hektikusság onnan adódott. Most úgy érzem, a módosító javaslatokk al önök próbálnak visszatérni talán az eredeti csapásra, amit én üdvözölni tudok, és remélem, ez így is fog történni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , de jelenleg még nem ez a helyzet.